Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke tegnap ellátogatott az Adaptive Hussars 2023 többnemzeti hadgyakorlat helyszíneire, Kelet-Magyarországra, ahol több ezer katonát megmozgató műveletek zajlanak.
Magyarország harminc éve nem látott nagy honvédségi gyakorlatnak lehet a tanúja, amelyen a szövetségesi együttműködés, a Magyar Honvédség és a magyar közigazgatás közösen vizsgázik – nyilatkozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Hozzátette, ez a vizsga egyelőre nagyon jól sikerül, de természetesen meg kell várni, hogy a gyakorlat befejeződjön, és annak kiértékelése után lehet végső megállapításokat tenni.
Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke megerősítette, a honvédség mozgásba lendült földön, vízen és levegőben, aktiválták a légvédelmi rendszert, megkezdődött a légierő csapatainak széttelepítése az ország több pontjáról, valamint megindultak a szárazföldi csapatok is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.