A helyi és a nemzetközi média az elmúlt napokban a Volodimir Zelenszkij kontra Valerij Zaluzsnij ellentéttől hangos. A vezérkari főnök a The Economistnak nyilatkozva arról beszélt, a frontvonal befagyott, az offenzíva és a háború zsákutcába jutott.
Azt már az ukrán hadsereg egyik mesterlövésze tette hozzá az 1+1 tévécsatorna egyik műsorában, hogy a harcok folytatása újabb sok tízezer ukrán katona életébe kerülhet, miközben a fennálló körülmények kizárttá teszik az 1991-es határok visszaállítását. Tiszta, bátor és őszinte beszéd mindkét megnyilatkozás, az elnöki hivatalban persze nem így látják. Ott azt tanácsolták Zaluzsnijnak és a többi katonaparancsnoknak, foglalkozzanak a saját dolgukkal, a nyilatkozatokat hagyják a politikusokra. Amióta a vezérkari főnök őszintén kitárta véleményét a katonai helyzetről, egyébként is rájár a rúd. A feje fölött döntöttek egyik közeli bizalmasa, Viktor Horenko, a különleges műveleti erők főparancsnokának menesztéséről, míg tanácsadója és jóbarátja, Hennagyij Csasztyakov saját születésnapján, zavaros körülmények között, gránáttal a kezében felrobbant...
De visszatérve a patthelyzetre, mi lehet a megoldás? Egyre többen sürgetnek tűzszünetet, de Kijevben ezt mereven elutasítják, mondván, ez Ukrajnával szembeni árulás. Kevesen emlékeznek már, de 2022 áprilisában az isztambuli egyeztetések után közel álltak a felek egy megállapodáshoz. Erről nemrég Gerhard Schröder német exkancellár is beszélt, aki közvetlen részese volt a folyamatoknak. Ő mondta, Boris Johnson, az azóta megbukott brit kormányfő kijevi útja után Ukrajna kivonult a rendezést célzó folyamatból. Azóta eltelt másfél év, mindenki felteheti a kérdést, javult-e azóta a megtámadott ország pozíciója, illetve rosszabbodtak-e az agresszor kilátásai? Amit biztosan tudunk: egyik oldalon egyre nehezebb a mozgósítás, nehezen indul be a hazai hadiipar, lassulnak a külföldi fegyverszállítmányok, totális a függőség a nemzetközi pénzcsapoktól. A másik oldalon már átálltak a hadigazdaságra, havonta 25–30 ezer főt mozgósítanak, a szankciók ellenére sajnos akad elég pénzük, az ukrán felderítés egyik vezetője, Vadim Szkibickij ráadásul azzal riogat, a ruszkik közel 900 rakétát tartalékoltak az ukrán energetikai infrastruktúra téli rombolása céljából, holott egy éve még azt hallottuk, maximum 2–3 hét, és az agresszor kifogy a bombáiból. Persze azt is mondták egyesek, idén nyáron már Jaltán fogunk nyaralni. Sajnos, egyik jóslat sem teljesült... Ma még nem tudjuk, legfeljebb sejtjük, miként ér majd véget ez a pusztító háború, de addig vajon még hány újabb katonasírral bővülnek a temetőink?
Az USA pozíciója kulcsfontosságú ebben a háborúban. Washingtonban nem titkolják, Ukrajnán keresztül Oroszország gyengítése a cél. Az, hogy közben az EU versenyképessége is gyengül, csak bónusz nekik. Nagy kérdés, mikor érzik úgy a Fehér Házban, hogy elérték a céljukat. A közel-keleti válság miatt Oroszország és Kína stratégiai egymásra találása, a súlyos belpolitikai viták és a közelgő elnökválasztási kampány felgyorsíthatja ennek belátását. Elbír-e Amerika két háborút? Jó-e Joe Bidennek, ha Ukrajna miatt ellenlábasai végig roncsolni fogják őt a kampányban? Az EU már így is erőn felül segíti Ukrajnát, ám ha azt látják, hogy az ovális irodában változik a helyzet, könnyen elképzelhető, hogy Brüsszelben is hangsúlyváltozások lesznek. A háború első napjától hangsúlyozom, Ukrajna számára az a legnagyobb veszély, ha az USA és az EU elengedi Kijev kezét. Mondjuk, annyi erőforrást beletettek már és az újjáépítésben is hatalmas gazdasági potenciált látnak, így önös érdekből sem csaphatják már be azt a bizonyos ajtót, viszont a békekeresés érdekében tehetnének erőfeszítéseket. Az ukrajnai békeformula világos: a ’91-es határok feletti ellenőrzés visszaállítása, az összes orosz katona kivonulása, beleértve természetesen a Krímet és a Donbászt. Moszkvában a pontos célokat ilyen egyértelműen nem határozzák meg, de amit ki lehet mazsolázni, az a következő: a mostani frontvonal szerinti új határok, Kijev EU-tagságára igen, a NATO-tagságra nem! Tavaly áprilisban még a 2022. február 24-i határok mentén ment a diplomáciai egyezkedés Isztambulban. Lemérhetjük tehát, mi változott azóta? Ami biztos: katonatemetőink sokasodnak, családok tíz-, sőt, százezrei esnek szét, ukránok milliói vannak távol a hazájuktól. És hogy mit szeretnének az emberek? Hát ez az, amire nem igazán kíváncsiak... De vajon meddig még?
Legyen béke!
Dunda György
Borítókép: Facebook / Volodimir Zelenszkij