Idén tizenöt éve, hogy november 17-e a koraszülöttek világnapja egy Németországból indult kezdeményezés nyomán, amely Afrika, Ausztrália és az Egyesült Államok csatlakozásával gyorsan világméretűvé nőtte ki magát. A világnap jelképe kilenc babazokni között egy tizedik apróbb, mely lila. E piciny zokni és színe jelképezi az érzékenységet, de az óriási erőt is, mely e csöppségekben lakozik. A világnap alkalmából Csutak Emese újszülöttszakorvossal, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház munkatársával beszélgettünk születésről, babákról, kihívásokról, nehézségekről, illetve a „kicsiny harcosok”, a koraszülöttek sajátos, kivételes világáról. A koraszülöttek ellátása – akárcsak az egész neonatológia – az elmúlt években hatalmas fejlődésen esett át, így ma már egyre tágabb azon kisdedek köre, akiknek korai érkezésük ellenére is valós esélyük van az életre.
A marosvásárhelyi születésű Csutak Emese a koronavírus-járvány kitörésével került Sepsiszentgyörgyre. Az egyetemet szülővárosában végezte, majd 2016-ban szerezte meg a szakorvosi képesítését. A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban már dolgozott rezidens évei során, egy kolléganője felkérésére vágott bele, és eleinte tartott attól, hogy még a szakosodás alatt már önálló döntéseket kell hoznia egy olyan kivételes világban, mint az újszülöttek segítése, ápolása, gyógyítása. Kihívás volt, de hamar „beszippantja az embert” ez a világ, gyorsan bele lehet szeretni – vallja a szakorvos.
Ő is ahhoz a generációhoz tartozik, akiknek már a gyerekkorukban volt úgymond orvosi felszerelésük, babáiknak injekciókat adtak, gyógyították, kötözték, ám a családja inkább a humán tudományok terén képzelte el a karrierjét. Egy sportbaleset határozta meg döntően a sorsát, a lábsérüléséből való felépülés hosszadalmas volt, ebben az időszakban fogant meg a gondolat, hogy milyen lehet „az asztal másik oldalán állni”, nem páciensként, hanem orvosként. A felépülés alatt rengeteg jó szándékú, segítő emberrel találkoztak – gyógytornászok, ortopédek – itthon és külföldön egyaránt.
Az egyetem padjaiba viszonylag későn került, mivel egy ideig más irányba készült, ám azt már a felvételikor tudta, hogy vagy az újszülött, vagy a gyerekgyógyászat szakágat fogja választani, de nagyon várta az ötödévet, amikor ezeket a területeket alaposabban megismerhették. Ekkor dőlt el, hogy a neonatológia lesz a végső választás. A marosvásárhelyi képzésért csak hálás tud lenni, és kimondottan építő jellegűnek tartja, hogy a sepsiszentgyörgyi kórházban dolgozó négy orvoskollégája ugyanott szerezte a képesítését, ezért a szakmai gondolkodásmódjuk azonos, ez hatalmas előny.
Marosvásárhelyen magánkórházban dolgozott, ezért öt éven keresztül nomád-ingázó életet éltek Marosvásárhely és Sepsiszentgyörgy között, utóbbi helyen ügyeleteket vállalt. Hamar kiderült, hogy Sepsiszentgyörgy egy nagyon befogadó, élhető város gyerekes szülők számára, és a fiának is viszonylag könnyű volt a beilleszkedés.
Fogadni a világra jövő új lelket
A neonatológusokat a szülés utolsó szakaszában hívják, magát a szülést a nőgyógyász kollégák és a szülésznők vezetik le, majd az utolsó száz méteren ők fogadják a kisbabát. Esetenként a neonatológia vagy maga az újszülöttgyógyász idegen fogalom lehet az édesanyák számára, hiszen a terhesség teljes ideje alatt a nőgyógyász kollégákkal találkoznak, a születés után lépnek csak képbe a neonatológusok, majd veszik gondjukba a piciket.
Amikor világra jön egy gyermek, ők „olvasnak” a mozdulataiból, igényeiből. A köldökzsinór elvágása után a kisbabának hirtelen nagyon sok dolga akad, rengeteg új inger éri, fény, hideg, ezeket igyekeznek ellensúlyozni: melegített asztalra helyezik, tetőtől talpig átvizsgálják, előmelegített pelenkákba bugyolálják, majd bemutatják édesanyjuknak. Maga a születés folyamata nem csak az édesanyának, hanem a kisbabának is hatalmas munka, ekkor dől el, hogy az új kis lélek miként alkalmazkodik az élethez. Az egészséges újszülöttek túlnyomó többsége nagyon ügyesen, jól reagál, statisztikailag is alacsony az aránya azoknak, akik újraélesztést igényelnek.
Háromszéken a megyei kórház az egyetlen olyan, újszülöttekkel foglalkozó központ, ahol az ügyeleti vonalat teljesen lefedték, azaz mindennap van szolgálatos neonatológus orvos. Három részlegen tudják ellátani az újszülötteket: baba-mama részleg, koraszülöttosztály, valamint az intenzív terápia. Évente 1000–1100 baba születik, mindannyian az újszülöttosztályra kerülnek, az egészséges újszülötteket bababarát szobák várják, és szinte az első perctől az édesanyjuk mellett lehetnek.
Az orvostudomány óriási léptekkel fejlődik, mostanra sok olyan változás történt, mely még szebbé teszi a szakmájukat – állítja a doktornő: az édesapa is ott lehet a szülésnél, vagy császármetszést követően az édesanya mellett lehet a lábadozás idején. Ezek mind megkoronázzák születésnek a varázsát, hiszen teljesen más érzés egy anyának, ha a szülés során ott van mellette az ember, akit szeret. Ezek egyben a családdá válás pillanatai is, melyek az újszülöttgyógyász munkáját még varázslatosabbá teszik.
A kisbaba nem kicsiny felnőtt
Nagyon fontos, hogy a szülők – és nem csak – megértsék: az újszülöttek nem kicsiny felnőttek. Ha ezt sikerül tudatosítani, egy egészen más világ nyílik meg előttünk, s könnyebben megértjük babánkat és az esetlegesen felmerülő komplikációkat. Ha megértjük, hogy ezek a kicsi harcosok micsoda erővel indulnak neki az életnek, mekkora dolog megszületni és mennyi mindenre képes egy újszülött, akkor egyértelművé válik a többi kolléga mellett a neonatológusok szerepe is.
Az ő szakáguk abban tér el alapvetően a gyerekgyógyászattól, hogy a baba születésétől harmincnapos koráig látják el a gondozást, ápolást, gyógyítást. Követhetik egy- vagy akár kétéves koráig is a kisdedet, de az már csapatmunka, amikor több szakember (gyerekgyógyász, gyereksebész, szemész, neurológus, gyógytornász) együttműködéséről van szó, amennyiben a babának beavatkozásra van szüksége.
A neonatológián kettős szerepet is ellátnak, a baba mellett az édesanya kezét sem engedik el, mivel az anya és gyereke közötti erős kapocs nagyon fontos. Ezért az édesanyáknak is segítséget nyújtanak a baba gondozása, ápolása terén, illetve minden olyasmi kapcsán, ami kételyt, bizonytalanságot ébreszthet. A szakemberek mindent megtesznek azért, hogy a kisbaba felépüljön, gyógyuljon, és ebben a folyamatban rendkívül fontos az édesanyja jelenléte, hangja, érintése és illata. Azonban nem szabad megfeledkeznünk az anyatej kulcsfontosságú szerepéről sem.
Túlélni a korai érkezést
Az örömteli várakozást, amelyet egy új lélek érkezése előtt élnek át a szülők a terhesség idején, egy koraszülött baba alaposan megbolygatja. Minden édesanya szívében, lelkében az elsődleges gondolat, hogy egészséges babát hozzon a világra, ám a korai érkezés összeomlasztja ezt a gondolati kártyavárat. A koraszülöttség azt jelenti, hogy a baba a 37. hét előtt jön a világra, azonban a szakma fejlődése révén mára a 23 hetes, ötszáz gramm testsúlyú babát is életképesnek tekintik. Megfelelő körülmények között, kellő segítséggel egy ilyen apró léleknek esélye lehet túlélni azt, hogy túl korán érkezett.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház – ahol tavaly 89 koraszülött baba jött a világra, idén november elsejéig pedig 64 – kettes szintű intézmény, ami azt jelenti, hogy 32 hétnél idősebb és 1500 grammnál nagyobb koraszülötteket tudnak ellátni, az ennél kisebbeket harmadik szintű kórházhoz irányítják. Sepsiszentgyörgy Brassóhoz van rendelve, ezért ha a baba patológia, súly, kor tekintetében meghaladja az itteni kórház törvényileg megszabott hatáskörét, a koraszülöttet a mentős kollégákkal közösen oda szállítják át. Az egyik leggyakoribb koraszülött-patológia a légzőszervi éretlenségből fakadó, detres szindróma, ami azt jelenti, hogy az újszülött nem tud, elfelejt lélegezni, vagy nem elegendő az a mennyiségű levegő, amelyet magától képes belélegezni. A segítségre szoruló koraszülött fogadására felkészült és összeforrott medikális csapat, az intenzív terápiás részleg zárt inkubátorokkal, melegített ágyakkal és két légzőkészülékkel fogadja azon kis pácienseket, akik nem igényelnek intubálást.
Csutak Emese elismerte, hogy a legnagyobb kihívás emberként, anyaként közölni a szülőkkel, hogy bár orvosként mindent megtettek a kisbabáért, akire hónapokon keresztül vártak, már nincs. „Az isteni faktort nem lehet kizárni, vannak olyan lelkek, akik csak rövid időt töltenek ebben a világban” – fogalmazott, s hangsúlyozta: minden elvesztett gyerek egy heg az orvos lelkén is. „Nem lehet eldönteni, hogy az elengedés-e a nehezebb, vagy közölni anyával, apával, hogy amire vágytak, számítottak, az nem úgy történt. A feldolgozásban sokat segíthet a család, esetleg az istenhit, a kollégák, a csapatmunka, és ez a sepsiszentgyörgyi újszülött osztályról elmondható” – összegzett a szakorvos.
(A gyógyítás szolgálatában rovatunk a Háromszék napilap és a Dr. Fogolyán Kristóf Kovászna Megyei Sürgősségi Kórház együttműködésével készül.)
