Több mint 24 órán át tartó, maratoni segítő megmozdulást szervez november 18–19-én a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi fiókszervezete. A Ferenc pápa által 2016-ban meghirdetett szegények világnapjához kapcsolódó jótékonysági akció célja, hogy a megyeszékhelyen élő szegényeket, nehéz helyzetben lévőket sokrétű tevékenységekkel, meleg ebéddel támogassák.
A kezdeményezés kapcsán Székely Róbert programfelelős lapunknak elmondta, mintegy 150 önkéntesük, gyermekek, fiatalok és felnőttek összefogása révén valósul meg a nélkülözőket célzó program. A cukorbetegek egyesülete közreműködésével szombat délelőtt (8 és 11 óra között) egészségügyi szűrésre – belgyógyászat, szemészet, laborvizsgálatok – várják az érdeklődőket a Székely Mikó Kollégium konferenciatermébe. Mindenki számára elérhető, ingyenes lehetőségről van szó – jegyezte meg.
A tulajdonképpeni maratoni akció éjfél előtt kezdődik, amikor az önkéntesek muffint készítenek, a süteményt vasárnap délután adják át egyénre szabott ajándékokkal a sepsiszentgyörgyi gyermekotthonok lakóinak. A szervezők a köztisztasági dolgozókra is gondoltak, az utcákat vasárnap hajnalban takarítóknak meleg teával, bundáskenyérrel kedveskednek. A hajléktalanszálló sem marad ki, a létesítményt látogatókkal közösen reggelit, ebédet készítenek vasárnap, amit együtt fogyasztanak el. Vasárnap délelőtt a Szent József és a Krisztus Király katolikus templomoknál, illetve a Vártemplomnál és a Gyöngyvirág utcai református templomnál alapélelmiszereket gyűjtenek a szervezet képviselői. Az istentiszteletek, illetve misék kezdete előtt fél órával már fogadják az adományokat, ezek egy része a szociális konyhára kerül, másik részét pedig rászoruló családokhoz juttatják el.
A kezdeményezők a legkisebbekre is gondoltak: az Őrkőn adventi barkácsműhelyt nyitanak a telepen élő, illetve a máltás gyermekek számára. A Mikes Kelemen Líceumban az előző napokban gyűjtést szerveztek a rászoruló családoknak, a felajánlásokból összeállított csomagokat a diáktanács képviselői, illetve a máltás fiatalok közösen juttatják célba.
Immár hagyománynak számít, hogy az akció keretében a sepsiszentgyörgyi máltások Brassóba is ellátogatnak, ahol vasárnap este a helyi szeretetszolgálat önkénteseivel az utcán lévő hajléktalanokat keresik fel, meleg teát és szendvicset, valamint pokrócokat ajándékoznak nekik.
A karitatív megmozdulást közös hálaadás zárja idén. A Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi fiókszervezete arra buzdítja a háromszékieket, hogy „ne fordítsák el az arcukat a rászorulóktól, szegényektől, ahogy Isten sem fordította el az arcát tőlünk”.