A sokéves gyakorlatnak megfelelően, idén is az önkormányzatok biztosítják a román nemzeti ünnep alkalmából zajló hivatalos rendezvények pénzügyi hátterét. Kovászna Megye Tanácsa tegnapi ülésén 50 ezer lejt szavazott meg a célra saját forrásaiból. A sepsiszentgyörgyi hivatalos ünnepséget a prefektúra szervezi, idén az Andrei Mureșanu Színház is társul, ennek érdekében a megyei képviselő-testület a kormányhivatal, az önkormányzat, valamint a színház közötti megállapodást is jóváhagyott.
A testületi ülésen elhangzottak szerint a prefektúra fordult a megyei önkormányzathoz a társulási megállapodás, valamint a támogatás kapcsán. Tamás Sándor elnök elmondta, hogy a kormányhivatal átirata tételesen ismerteti a költségeket, ezek összértéke 50 ezer lej.
A megállapodásban foglaltak szerint a nemzeti ünnepre tervezett december 1-jei programba tartozik egy történelmi-vallási körút a megye ortodox parókiáiban, A román közösség díszpolgárai Sepsiszentgyörgyön és barátaik a világban című könyv megjelentetése, az Andrei Mureșanu Színház előadása, a Mihai Eminescu költő gyerekkorát bemutató dokumentumfilm vetítése, hagyományos román zenei koncert, az Artya társulat gyerekelőadása, valamint a kézdivásárhelyi Román Lélegzet nevű egyesület ünnepi műsora. A megállapodás értelmében az ünnepség koordinálását a prefektúra biztosítja, a szervezésért teljes egészében a színház felel, míg a megyei önkormányzat a pénzügyi hátteret biztosítja. A megyei önkormányzat saját forrásokból állja az összeget, egész pontosan a tartalékalapból vonják el azt.
Mint ismert, a román nemzeti ünnepkor lezajlott rendezvények anyagi fedezete eddig is az önkormányzatokat terhelte, míg a kormány helyi képviseletének idevágó anyagi kötelezettségei nincsenek. Több rendben is előfordult, hogy az ünnepségen a magyarságot sértő szónoklatok hangzottak el.