Fidesz-kongresszusÚjraválasztották Orbán Viktort

2023. november 20., hétfő, Világfigyelő

Újraválasztották Orbán Viktor miniszterelnököt a Fidesz elnökének szombaton a kormánypárt 30., tisztújító kongresszusán Budapesten. Orbán Viktor 1993–2000 között, illetve 2003 óta megszakítás nélkül a Fidesz elnöke, legutóbb két éve, a 2021 novemberében tartott tisztújító kongresszuson választották újra pártelnöknek. A kongresszus alelnöknek újraválasztotta Kubatov Gábort, Németh Szilárdot, Kósa Lajost és Gál Kingát.

  • Orbán Viktor, a Fidesz régi-új elnöke. Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
    Orbán Viktor, a Fidesz régi-új elnöke. Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Magyarország minden erővel megvédi magát és ellenáll – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz újraválasztott elnöke. Megtisztelőnek nevezte, hogy ismét rá bízták, hogy vezesse az „ország, sőt Európa legsikeresebb és legerősebb politikai közösségét”, a Fideszt. A bizalom mindig megtisztelő, most is az, ennyi idő után is – fogalmazott a kormányfő, akit beszéde előtt egyedüli jelöltként választottak ismét pártelnökké, így 2003 óta megszakítás nélkül a Fidesz elnöke.

Felidézte: két éve kapta a megbízást, hogy a Fideszt és a KDNP-t vezesse győzelemre a választáson, alakítson kormányt, amely folytatja az erős és szuverén Magyarország építését. A ciklus középső szakaszában vagyunk, menetközben nem váltunk lovat, különösen akkor nem, ha jó irányba húz és van még benne szufla. Jelentem a kongresszusnak: a kormányban és bennem is van még szufla bőven, és ezzel a következő két és fél évet biztosan végig tudjuk csinálni – jelentette ki.

Kiemelte: nem lehet pénzért büntetlenül árulni a hazát, ezért meg kell alkotni Magyarország szuverenitásvédelmi szabályait. Orbán Viktor azt mondta: nem léphetnek túl azon a bizonyított s már a baloldal által is bevallott tényen, hogy külföldi államok, szervezetek, maga Brüsszel is pénzt adott a baloldalnak a Fidesz-KDNP legyőzésére.

Kitért rá: sikerült elérni a kitűzött célokat, ezért lesz új lendület, európai mértékkel is számottevő növekedés, több jövedelem és magasabb minimálbér.

Kijelentette: Magyarország minden erővel megvédi magát és ellenáll. „Mert ellenállunk a brüsszeli bürokraták agymenéseinek, ellenállunk a migránsok inváziójának, ellenállunk a genderpropagandának, ellenállunk a háborús délibáboknak, Ukrajna előkészítetlen uniós tagságának, ellenállunk az egyre inkább kommunista, sőt jakobinus tüneteket mutató zöld ideológiáknak, megvédjük magunkat a szuverenitásunkat aláásó külföldi kísérletektől, a Brüsszelből és Washingtonból egyszerre támadó Soros-birodalommal szemben is” – sorolta.

A miniszterelnök kiemelte: „a brüsszeli Európa-modellre nekünk nemet kell mondanunk”, mert fenntarthatatlan, magyarul jövőtlen. Ma Brüsszelben tönkreteszik és vesztébe vezetik Európát, naponta vernek újabb és újabb szöget a koporsójába – fogalmazott. Azt mondta: ha így megy tovább, eljön a vég, és „keresztet vethetünk az unióra, hacsak addig be nem tiltják Brüsszelben a keresztvetést”.

Orbán Viktor kijelentette: az uniót nem elhagyni kell, hanem megváltoztatni, és ez csak akkor lehetséges, ha Brüsszelben radikális változások lesznek. Ha így megy tovább, az unió egyszerűen szétcsúszik. Ma sem az unió, sem a tagállamok nem hajtják végre a saját döntéseiket, az Európai Bizottság és az Európai Parlament gátlástalanul átlép a saját játékszabályain – tette hozzá. Ami igazán aggasztó, hogy ehhez a helyzethez már mindenki alkalmazkodott, megszokta. A brüsszeli Európa-modell elöregedett, miközben a világ megújult, felfrissült és lendületet vett – emelte ki.

Arról is beszélt, hogy a magyaroknak van egy saját európai ellenmodelljük: ez zéró migrációt, munkaalapú gazdaságot, teljes foglalkoztatottságot, erős családokat, alacsony adókat és ésszerű zöld átalakulást jelent.

Kifejtette: az első akció a nemzeti konzultáció lesz, megkérdezzük és begyűjtjük az emberek véleményét. A második akció az európai választás lesz, Brüsszelben áttörést kell elérnünk, a gyurcsányistákat pedig vissza kell vernünk. A harmadik akció az önkormányzati választás – sorolta. Mindkét választást, az európai és az önkormányzati választást is meg kell nyernünk – jelentette ki.

A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenekelőtt! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! – zárta beszédét Orbán Viktor.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki a felelős a közel-keleti konfliktusért?










eredmények
szavazatok száma 2286
szavazógép
2023-11-20: Belföld - :

Több száz bevont jogosítvány

A közlekedési rendőrök szombaton 455 jogosítványt vontak be, 100-at gyorshajtás, 47-et ittas, 16-ot pedig kábítószer befolyása alatt történő vezetés miatt – tájékoztatott tegnap a Román Rendőrség.
2023-11-20: Világfigyelő - :

Erősíteni az együttműködést (Magyar Állandó Értekezlet)

A körülöttünk lévő világ szétcsúszásából fakadó kihívásokra a magyar együttműködés erősödésével tudjuk megadni a választ – jelentette ki Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ülésén pénteken Budapesten. Ugyanakkor kiállt a Kárpát-medencei etnikai alapú politizálás fenntartása és a migráció elutasítása mellett, valamint kilátásba helyezte a magyar idegenrendészeti szabályok szigorítását is.