A múlt hétElnöki találkozók

2023. november 21., kedd, Jegyzet
Kuti János

A múlt héten lezajlott államfői találkozókon a mi elnökünk vitte a prímet, mert ő több afrikai ország vezetőjével is találkozott, míg az amerikai Joe Biden csak a kínaival, Hszi Csin-pinggel randevúzott.

Sokan fel vannak háborodva, mert Iohannis bérelt különgéppel szálldogál (mint nótabeli darumadár) külföldre, és Bukarestből elindulva leszáll még Nagyszebenben is, hogy felvegye kedves feleségét. Ha viszont nem vinné magával, akkor azon fanyalognának, hogy lám, ő utazgat, az asszonyt viszont otthonhagyja. Azt is felhánytorgatták neki, hogy Károly herceg megkoronázására 19 európai vezető közül az egyetlen volt, aki különgéppel utazott, a többiek menetrend szerinti járatokkal. Pedig láthatjuk, hogy amivel elszáll itthonról, az csak egy kétmotoros kicsi (luxus)gépecske.

Most viszont láthattuk, hogy a kínai elnök, Hszi Csin-ping milyen hatalmas, négymotoros géppel repült Amerikába. Az amerikai elnök meg szintén a négymotoros, háromemeletes Air Force One-nal röpköd, amelyet a levegőben is meg lehet tankolni. Egyórányi repülés csekély 180 000 dollárba kerül. Az ötcsillagos repülő szállodának megfelelő gépen még privát kórház is van. A kínai elnök, Hszi egy öt és fél méteres kínai autót (a Vörös Zászló nevűt) is vitt magának, amit meg is dicsért Biden. Az övé Bestia névre hallgat, mondta, páncélozott és kilenc tonna súlyú. A mi elnökünk még egy Daciát sem vitt magával most, és mikor Afrikában szafarizni ment, egy ablak nélküli, nyitott autóba kellett beülnie.

Biden és Hszi a világ legnagyobb hatalmú vezetői, nemzetek sorsa függ egy-egy sóhajtásuktól. De most szerencsére sok mindenben egyességre jutottak. Többek közt abban, hogy ha baj van a világban, ismét fogják használni az úgynevezett forró drótot. De aztán lehet, hogy ha nemcsak a drót, hanem a telefon is fel fog forrósodni, akkor leteszik, nehogy megégesse kezüket.

Hszi Csin-ping azt mondta, hogy mindketten érdekeltek abban, hogy a másik sikeres legyen, pedig azt hiszem, mindketten azt szeretnék, ha a másik csődöt mondana. „A Föld bolygó elég nagy ahhoz, hogy mindkét ország sikeres legyen, és az egyik ország sikere a másiknak is lehetőséget jelent.” (Hát még az egyik ország kudarca milyen lehetőséget jelentene a másik számára!)

Aztán a végén az amerikai elnök megerősítette azt, amit júniusban is mondott, hogy tudniillik Hszi egy diktátor. (Én ha egy vendéget hívok, még a háta mögött sem mondok rosszat az illetőről, mert azt visszamondják neki.) Erre az amerikai külügyminiszternek, Anthony Blinkennek leesett az álla, és a kínaiak még inkább ferde szemmel néztek az amerikai elnökre. Azt hinné az ember, hogy ilyen nagy emberek találkozóján egymásnak udvarol a két fél, és mint a kutyák, barátságosan csóválják a farkukat (esetleg a fejüket); de úgy látszik, hogy nem, sőt, néha harapnak is (egymásba).

A (nagy) kutyákról jut eszembe: volt egy másik elnöki látogatás is. Az osztrák elnök, Alexander Van der Bellen a Moldovai Köztársaság elnöknőjéhez, Maia Sanduhoz látogatott, akinek van egy háromlábú kutyája. Ez a kutya biztosan román érzelmű és haragszik az osztrákokra, mert nem támogatják Románia schengeni övezetbe való felvételét. Emiatt az osztrák elnök szabadkozott is, mert ő is szeretné a felvételt, de a kutya ezt nem értette, mert biztosan nem tud osztrákul, és jól megharapta.

De térjünk vissza a mi lényeges dolgainkra, elnökünkre, aki mandátumai végéhez közeledve Afrika meghódítására indult. Ő nem olyan nagy ember, mint Biden és Hszi, de még lehet, mert NATO-főtitkárnak is készült, ami úgy néz ki, nem jön össze, de attól még lehet az unió külügyi főképviselője. Akkor majd hivatalból neki is olyan nagy gép jár majd, mint a világ többi nagykutyájának.

Iohannis először Kenyában szállt le, ahol meleg fogadtatásban részesítették, és még egy táncra is felkérték. De ez nem keringőre való felhívás volt, hanem egy helyi táncot kellett volna lejtenie. Felesége tett is néhány tánclépést (a mondás szerint: Könnyű Carment táncba vinni, ha ő is akarja). De Iohannis, nem állt (kötélnek) bele a táncba. Ha még egy hórába hívták volna, akkor lehet táncikál egyet.

Van még más is Európában, aki nem akar táncolni. Orbán Viktor is megmondta, hogy nem fog úgy táncolni, ahogy Brüsszel fütyül. Ő is inkább énekelni szeret, és mint a róka a holló szájából a sajtot, ki akarja énekelni Brüsszel zsebéből (a Magyarországnak járó) pénzt.

 

Borítókép: Facebook / Klaus Iohannis

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Hol tervez nyaralni idén?









eredmények
szavazatok száma 547
szavazógép
2023-11-21: Kultúra - Nagy B. Sándor:

Fülöp József ősmodell-sorozatai a Lábas Házban

Meglehetősen kusza világot élünk, ahol folyamatosan ütköznek az eszmék, ideológiák, a művészek pedig mindig felvállalnak egyfajta rendteremtői feladatot, megpróbálják rendszerbe foglalni a valóságot – mondta elöljáróban Sántha Imre Géza művészettörténész, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa Fülöp József pénteken tartott egyéni kiállításán a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban. Hozzátette: egy kusza világ tükrözését és egyben rendszerezését véli felfedezni Fülöp József munkásságában is, aki kimért sorozatai által mintha rendet próbálna teremteni a világban.
2023-11-21: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Óvjuk lelkünk, elménk tisztaságát

Mögöttünk egy világjárvány, közelünkben aggasztó háborúk: szinte lehetetlen megkerülni a témával kapcsolatos híreket. Ismeretlen helyzetek, melyek mindannyiunkban bizonytalanságot, aggodalmat, szorongást szülnek. Hogyan kerülhetjük el, hogy a félelem eluralkodjon rajtunk, miként őrizhetjük meg optimizmusunkat, hogyan formálhatjuk tudatosan hozzáállásunkat úgy, hogy közben megőrizzük lelkünk és elménk tisztaságát? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre kereste a választ gondolatébresztő, tartalmas előadásában dr. Antalka Ágota pszichológus, író.