Valahol így vannak a most regnáló kormánykoalíció tagjai is, akik – bár pontosan tudják, hogy egyes lépéseik még mélyebbre taszítják az országot és annak polgárait – egyszerűen képtelenek elvonatkoztatni attól, hogy választási kampányév következik, és minden lehetséges eszközzel keresni kell a szavazók kegyeit. Ilyenkor már az sem számít igazán, hogy mekkora az ára a választók körbeudvarlásának, lényeg, hogy pár százalékot kicsikarjanak vagy éppen megőrizzenek. Igen szemléletes példája ennek az állapotnak a sürgősségi eljárással a parlamenten áttolt, a kedvezményezettek számára mindenképp jobb időket ígérő, ám közpénzügyi szempontból katasztrofális nyugdíjtörvény. A jogszabály már a szenátuson történt átvitele során hatalmas vitákat generált. Nem csak ellenzéki oldalról, szakemberek részéről is bőségesen érkeztek a kritikák, ám a kormánypártok hajthatatlannak bizonyultak. Nem igazán hatotta meg az sem őket, amikor saját embereik rázták a vészcsengőt, ők ennek ellenére elmentek a falig, váltig hangoztatva: ha a nyugdíjasokról van szó, nem létezik olyan, hogy nem akarom vagy nem tudom.

Mint korábban, a populista szólamokban most is a Szociáldemokrata Párt vitte a prímet, ami érthető is, hiszen szavazóbázisuk egy meghatározó részét a nyugdíjasok biztosítják. Nem kellett ugyanakkor sokat várni a koalíciós partner, a nemrég még igen harcias, a szakítás lehetőségét is meglengető Nemzeti Liberális Párt párfordulására. Nicolae Ciucă alakulata a belső ellenállás ellenére végül csak kivágta saját szólamát a szociáldemokraták húzta nótában, némi fogcsikorgatás mellett áldását adva a nyugdíjtörvényre. És várhatóan még más hasonló, az országot közpénzügyileg foglyul ejtő, kizárólag a szavazatszerzést szolgáló lépésre is szorgosan bólogatnak majd az elkövetkezőkben. (Nyilván némi okvetetlenkedés, látszattiltakozás után.)

E csökönyös magatartás ugyanakkor nem változtat azon a tényen, hogy nagy valószínűséggel a most nem kis cirkusz árán elfogadott nyugdíjtörvényt egyáltalán nem vagy csak hatalmas áldozat révén lehet majd alkalmazni. Az már most egyértelmű, hogy egyelőre senki sem tudja, honnan is lesz pénz a 2024 őszére negyvenszázalékosra feltornászandó járandóság­emelésre, ráadásul az is világos, hogy a törvény kidolgozói és támogatói olyan forrásokra számítanak, amelyek egyáltalán nem biztosak a költségvetés bevételi oldalán. Már az is bőven elárulja, mennyire pancsermód összefércelt törvényről van szó, hogy még azzal sem fárasztották magukat, hogy bár megtippeljék, mekkora terhet jelenthet a büdzsére a választás előtti osztogatás. Gyakorlatilag szinte üres zsebbel pénzt, paripát és fegyvert ígértek, mindezt úgy, hogy közben már most sok helyen foltos az államháztartási tarisznya. Fájó kimondani, de két irányelv mentén dolgozik a kormány: egyik a „valami csak lészen”, a „majd, ha ott leszünk, ráérünk gondolkodni” a másik: nekivágtak a kalandnak, az sem baj, ha végül kudarc lesz, majd azt is jól kimagyarázzák.

Borítókép: Facebook / Képviselőház