Békési levelekIdjöt

2023. december 8., péntek, Jegyzet
Pálmai Tamás

Emlegettem ír sógoromat, akivel angolul értekezünk, ha találkozunk, bár ő többet tud magyarul, mint én írül. Vannak magyar nyelvi találmányai is, például a hazamentes csiga. Kiderült, hogy a szénsavmentes ásványvíz kaptafáját alkalmazta a csupasz csigára, így lett haza (ő házra gondolt) mentes a csiga. Jót nevettünk a dolgon, emlegetjük is néha.

Ha meg valami agyamentséget lát vagy hall, azt mondja angolul – fonetikusan ejtve – hogy idjöt, azaz idióta. Ez is bekerült a családi szóhasználatunkba. Őrült napjainkban pedig egyre gyakrabban eszünkbe jut.

Most éppen azt osztottuk, hogy a Skót Nemzeti Párt elnöke, így egyben Skócia miniszterelnöke a pakisztáni származású muszlim Humza Yousaf, London polgármestere a szintén pakisztáni Sadiq Khan, aki szerint – bocsánatot is kellett kérnie ezért – a fehér családok nem igazi londoniak. Anglia miniszterelnöke pedig az indiai hindu Rishi Sunak. Mikor ideértünk a felsorolásban meg is szégyelltük magunkat, hiszen az említett állapot logikus következménye a gyarmatosító, területszerző politikának, az emlegetett személyek pedig egyáltalán nem idióták, sőt. Ám mégiscsak furcsa kimondani mindezt. A nem normális az egészben meg az az agresszivitás és embertelenség volt, amivel a „művelt” Nyugat magáénak akarta tudni az egész világot. Nos, a „mocsarak visszaütnek”, mint Korda István óta ezt tudjuk.

Tovább kapkodva a fejünket, a történésekben olvashatjuk: „Parancsot kaptunk Németország megszállására” – magyarázza felvételen egy fiatal muszlim. Szerinte minden muszlim a saría alapú jogrend bevezetését szeretné az egész világon, aki mást mond, az hazudik. Amint többségbe kerülnek Németországban, eltörlik a mai német alkotmányt.

Közben kétéves az ukrán háború, egy hónapos az izraeli–palesztin konfliktus. S a forgatókönyv mindenütt ugyanaz. Nagyhatalmak globalizált elitje neomarxista ideológiája mentén osztja az észt és a pénzt, újabb és újabb fegyveres konfliktusokat kirobbantva, hisz ez elemi érdeke. Pénzért ad fegyvert – irtsátok egymást, bolondok –, majd uzsoráért hitelt az újjáépítéshez. Hogy közben milliók halnak meg, ragadnak vándorbotot? Az előbbi nem érdekli őket (kipróbálták ezt már az erdélyi magyarokon is 1848-ban, via Puchner), az utóbbi meg csak jó, hisz a tudatosan keltett migráció révén jön létre világszerte a keverék embermassza, amelyet könnyű lesz uralni. Hát ez az elmélet tényleg idjöt. De megvalósulását sajnos naponta látjuk.

Mi, még normálisak mégis álmodunk. Hogy miről? Hát például arról, hogy a fentiek kiötlői maradék életüket hazamentes csigaként élik le. Amíg indiai futókacsával nem találkoznak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?









eredmények
szavazatok száma 292
szavazógép
2023-12-08: Nyílttér - :

Az összetartozás és az összefogás erejéről (Álláspont)

A Fidesz 30. Kongresszusát követve jött az ötlet, ahol az első felszólaló éppen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke volt. Jóleső érzés is volt, mert a mai Magyarországon kívül élő magyarság legtöbbje itt Romániában (Erdélyben) él (tömbben vagy szórványban), és így a külhoni magyarok nevében is szólhatott.
2023-12-08: Közélet - :

Antal Árpád adventi üzenete (Önkormányzati szemle)

December 3-án gyújtottuk meg az első gyertyát a főtéren elhelyezett óriás koszorún. Meghitt, csodálatos közösségi hangulatban ünnepelhettük a karácsonyi időszak kezdetét, fogadják szeretettel Sepsiszentgyörgy polgármesterének ekkor elhangzott adventi üzenetét.