Adott egy olyan pillanata Románia történelmének, amelyet egyaránt a magáénak érezhet az ország minden polgára, nemzetiségtől, anyanyelvtől, társadalmi státusztól, vagyoni helyzettől függetlenül. Egy olyan momentum, amelyről egész Európában elismeréssel beszélnének, mely hivatkozási alap lehetne a ma is dúló ideológiai csatározásokban, hogy mindenki lássa: sehova sem vezet az ideológiai kényszerzubbony, hogy még a diktatúra sem képes eltiporni a szabad szólás iránti törekvést, hogy a szabadságvágy a legmélyebb elnyomásban is felszínre tör. Temesvár 1989-es decembere lehetne az a szilárd alap, amelyre ráépülhetne a teljes modern Románia: egy olyan demokratikus, szabad jogállam, amely tanult a múltból, amelyben kiteljesedhet a szabadság, amely minden őshonos népnek szerethető otthona.

Ehelyett mi van nálunk 34 évvel Temesvár 1989-es decembere után? A román emlékezetpolitika szemmel láthatóan arra törekszik, hogy Temesvárt elhallgassa, de legalábbis minimálisra csökkentse jelentőségét. A román politikai és kulturális elit leginkább hallgat – a román állam legfőbb vezetői közül a hétvégén mindössze Nicolae Ciucă szenátusi elnök szentelt pársoros Facebook-bejegyzést a témának –, a médiában alig esik szó a temesvári eseményekről. Tőkés László neve már évekkel ezelőtt kikopott a „hivatalos” román emlékezésből – mi több, azt sem átallotta a nacionál-kommunista rögeszméitől szabadulni képtelen román államhatalom, hogy a volt temesvári református lelkésztől visszavegyék azt az állami kitüntetést, amelyet éppen a forradalomban játszott szerepéért kapott. A magyarok és románok együttes, testvéri fellépéséről ma már csak Tőkés László és néhány elvbarátja szól, a hivatalos román forradalomképbe már nem férnek bele a magyarok. Igaz, hivatalos román forradalomkép sem igazán van ma már, a politikai elit közönye mellett az értelmiségi, kulturális elit egy része még a temesvári népfelkelés valódiságát is kétségbe vonva helyezi világpolitikai és kelet-közép-európai kontextusba a történteket – akaratlanul is hozzájárulva a történelmi pillanat jelentőségének csökkentéséhez, az áldozatok hősiességének kicsinyítéséhez. Ezen események tisztázása pedig továbbra is késik, sőt, mintha szándék vagy lassan érdeklődés sem lenne a történtek pontos, alapos feltárására – hogy az ezrek haláláért felelős vétkesek elszámoltatásáról, felelősségre vonásáról, megbüntetéséről ne is beszéljünk. A román társadalom jelentős része teljes mértékben közönyös az 1989-es események iránt, de van ennél rémisztőbb adat is, amire a temesvári helyi tanács hétvégi megemlékezésén világított rá Dominic Fritz polgármester: a romániaiak közel fele visszasírja az 1990 előtti időket, azt állítva, jobban éltek akkor, mint most.

Mindenkinek megvan a saját forradalma – hangzott el a Tudor Giurgiu Libertate című, az 1989-es események egyik momentumát felelevenítő filmjének sepsiszentgyörgyi vetítése utáni közönségtalálkozón. Csak az a kérdés, hogy mihez kezdünk vele itt és most, 2023 Romániájában, amikor legtöbbeket ez a kérdés egyáltalán nem foglalkoztat, akiket meg igen, azok jelentős része ellenérdekelt a történtek tisztázásában.

Fotó: Facebook / EMNT Sajtóirodája