Színház
KOVÁSZNA. Január 10-én, szerdán 19 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió Bódi Attila: Lázadni veletek akartam című közös előadására kerül sor a Kovászna Városi Művelődési Központban. Az előadás a kovásznai színházbérlet harmadik darabja. Jegyek szabadeladásban is kaphatók 30 lejes áron. Helyfoglalás, további információ munkaidőben a jegypénztárban vagy a 0762 674 516-os telefonszámon.
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi színház 12-én, pénteken és 13-án, szombaton 19 órától a nagyteremben (színpadra épített nézőtér) Pintér Béla – Darvas Benedek: Gyévuska című darabját játssza Hegymegi Máté rendezésében. Korhatár: 14+; időtartam: 1 óra 30 perc (szünet nélkül). Jegyek a központi jegyirodában, illetve a biletmaster.ro honlapon válthatók.
ANDREI MUREȘANU SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi román színház januári játékrendje: 10-én és 24-én Teodor Mazilu: Bútor és fájdalom (Mobilă și durere), rendező: Cristian Ban; 16-án Sarah Kane: Blasted, rendező: Bobi Pricop; 27-én Yann Verburgh: La Ronde, rendező: Eugen Jebeleanu; 31-én Doru Vatavului: Sakura Sandwich, rendező: Irisz Kovács. Minden előadás 19 órakor kezdődik.
SZÉKELY GÓBÉK. A csíkszentgyörgyi társulat Se éjjelünk, se nappalunk című előadásával lép fel Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében január 20-án 17 és 20 órától. Jegyek elővételben mától a Treff utazási irodában kedden, szerdán és csütörtökön 16–17.30 óráig. Jegyár: 35 lej. ♦ Az előadást január 28-án, vasárnap 16 és 20 órától a Kovásznai Művelődési Központ színpadán is bemutatják. Belépő: 30 lej. A jegyek megvásárolhatók elővételben a Kovásznai Városi Művelődési Ház jegypénztárában hétfőtől csütörtökig 8–15, pénteken 8–13 óráig. További információ a 0267 340 394-es vagy a 0762 674 516-os telefonon.
Kibeszélő Vincze Loránttal
Az Európai Unióról nagyon sok hírt látunk-hallunk, és mindenkinek van egyfajta véleménye a Brüsszelben hozott döntésekről. Az RMDSZ európai parlamenti képviselőinek célja, hogy erdélyi ügyeinket elvigyék Brüsszelbe, a döntéseket lehetőség szerint a magyar közösség érdekeinek megfelelően befolyásolják, az uniós lehetőségeket pedig hazahozzák. Kint a bajokról, itthon pedig az előnyökről beszélnek, és ezeket a híreket a széles nyilvánossággal is megosztják. Mindazonáltal a felmérések azt mutatják, hogy az erdélyi magyarok közül sokan csalódtak az EU-ban. Vincze Lorántnak, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjének meggyőződése, hogy szembe kell nézni a felmerülő kérdésekkel és válaszolni kell rájuk, hiszen a közösség érdeke beleszólni az uniós ügyekbe.
Kibeszélő – Szólj bele az EU-ba! címmel Vincze Loránt olyan rendezvénysorozatot szervez, amelynek célja, hogy meghallgassa a véleményeket, panaszokat, kérdéseket az Európai Unióval és döntéseivel kapcsolatban, és lehetőség szerint válaszoljon ezekre a felvetésekre. Marosvásárhely, Csíkszereda, Székelyudvarhely és Kolozsvár után a rendezvénysorozat januárban Háromszéken folytatódik. Január 11-én, csütörtökön 19 órától a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, január 12-én, pénteken 17 órától a kézdivásárhelyi Pajta by Jazzben Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere lesz az EP-képviselő beszélgetőtársa.
Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész mozi mai műsora: 16.15-től A fiú és a szürke gém (román feliratos), 16.30-tól Kacsalábon (magyarul beszélő), 18.15-től Napóleon (magyarul beszélő), 18.30-tól Wonka (román feliratos), 20.45-től Cicaverzum (magyar romantikus vígjáték), 21 órától Hulló levelek (román feliratos).
Hitvilág
TÁMOGATÓCSOPORT. Szenvedélybetegeket és hozzátartozóikat várják ma 18 és 20 óra között Sepsiszentgyörgyön a Szemerjai Református Egyházközség könyvtártermében.
ÉLET A LÉLEKBEN. A sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánián ma 18.45–21 óráig, a Krisztus Király-plébánián szerdán 19–21 óráig tartják az Élet a Lélekben plébániai imacsoportok találkozóját, melyet élőben közvetítenek az eletalalekben.ro honlap Élő adás menüpontjában, ugyanott a hangfelvétel vissza is hallgatható.
Képernyő
RTV1. Ma 15 órától: Kaláka 45. Negyvenöt évvel ezelőtt sugározta a Román Televízió Magyar Adása a Kaláka című ifjúsági műsort, amely az erdélyi táncházmozgalomhoz kötődve ráirányította a fiatalok figyelmét az erdélyi, romániai magyarság szellemi és tárgyi örökségére. A rendezvényekre a középiskolás diákok mellett hiteles adatközlőket, táncházzenekarokat, néprajzos, népzenét és néptáncot gyűjtő szakembereket, helytörténészeket, irodalmárokat, újságírókat hívtak meg. Az öt évvel ezelőtt Csíkszeredában a Kaláka 40. évfordulóján a Simonffy Katalin szerkesztővel, valamint egykori kalákásokkal készült beszélgetésből kitűnik, hogyan sikerült a műsornak szembefordulnia a 70-es évek közepétől erősödő, a kisebbségeket elnyomó romániai kultúrforradalommal. Műsorvezető: Szilágyi-Gödri Ildikó.
Szavazhat a közönség is
Január 10-éig lehet szavazni a Média a Családért, valamint a Külhoni Média a Családért díjra érdemes cikkekre és műsorokra. A szakmai és közönségdíjakat 2024 januárjában ünnepélyes keretek közt adják át. Alkoholista szülők mellett felnőtt gyermekek története, örökbe fogadott roma csecsemők sorsa, alsózsolcai és zentai dúlák mindennapjai, egy nyitott gerinccel született, vak kislány és családjának kálváriája, valamint a házasság szépségei és kihívásai – többek közt ilyen témákkal foglalkoztak a Média a Családért és a Külhoni Média a Családért díjak idei jelöltjei. A 16 évvel ezelőtt alapított Média a Családért díj idén is azokat a magas szakmai színvonalon elkészült, nyomtatásban és online felületeken megjelent cikkeket, rádió- és televízióműsorokat jutalmazza, amelyek a családról szólnak. A korábbi évekhez hasonlóan a szakmai zsűri idén is havonta egy anyaországi és egy külhoni médiamegjelenést választott ki, a jelölteket a Média a Családért Alapítvány és a Képmás mutatta be az elmúlt hónapokban. Az így kiválasztott 2×12 pályamű közül kerül ki majd a Média a Családért díj, valamint a Külhoni Média a Családért díj győztese. A két szakmai fődíj mellé 1–1 millió forintos pénzjutalom is jár. A szakmai zsűri mellett a közönség is szavazhat. A kategóriákon belül több jelöltre is lehet szavazni a mediaacsaladert.hu oldalon. Az olvasók által legjobbnak tartott anyaországi és külhoni jelölt 400–400 ezer forint jutalomban részesül. A szervezők a szavazók között Képmás-nyereményeket sorsolnak ki.
Megjelent
A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete megjelentette negyedik könyvét Kárpátországi szolgálat címmel. A kötet ötletgazdája Galbács Pál, szerkesztői Szekeres Attila és Sarány István. A tavaly decemberben megjelent könyv a Kárpát-medence történelmi egyházainak magyar főpásztoraival, illetve néhány jeles egyházi személyiséggel készült interjúkat foglal magában. Kapható a H–Press Kft. lapárudáiban.
Röviden
ÁRAMSZÜNET. Kézdialmáson, Csomortánban, Esztelneken és Kézdiszárazpatakon ma 9–13 óráig szünetel az áramszolgáltatás. Bővebb információ a 0267 929-es vagy a 0800 500 929-es zöldszámon.
SZORGOS KEZEK. A sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia könyvtárában ma 15 órától kézműves-népművészeti tevékenységre (hímzés, kötés, horgolás, gyöngyfűzés) várja az érdeklődőket a Szorgos Kezek Díszítőművészeti Szakkör.
TUDÁSTÁR. A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ nagytermében január 11-én, csütörtökön 18 órától Hadnagy Jolán Életigenlés a magyar kultúrában címmel tart előadást.
MEGHALLGATÁS. Ráduly István, Kovászna megye prefektusa január 11-én, csütörtökön 12 órától meghallgatást tart a baróti polgármesteri hivatalban. Az audienciára a 0267 315 444-es telefonszámon lehet feliratkozni.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–6 óráig a Grigore Bălan tábornok úti Salvia I. gyógyszertár teljesít éjszakai szolgálatot (telefon: 0267 313 513). Kézdivásárhelyen ma a Gábor Áron utcai Dr. Max (0752 168 734) gyógyszertár a szolgálatos.