Az épület előtt reggel 8-kor egy csendőrségi jármű és egy fővárosi rendszámú autó állt, belépni nem lehetett, időnként néhány „maszkos” – a csendőrség különleges egységének álarcot viselő tagja – kijött, majd visszament az épületbe. Az újságírók mindeközben hol az illetékes (vagy annak vélt) intézményektől, hol egymástól, hol jól értesültnek számító ismerőseiktől próbáltak információt szerezni. Mert a sepsiszentgyörgyiek, a háromszékiek éppúgy megérdemlik a tájékoztatást, sőt, jogosultak arra, mint például a Bákó megyeiek – ahol épp aznap zajlott több házkutatás, amiről azonnal be is számolt a Korrupcióellenes Ügyosztály. Csak éppen az illetékes hatóságok, amelyek a Kovászna megyei prefektúrát megszállták, nem tartják arra érdemesnek a polgárokat – akiknek adólejeiből fizetésüket kapják –, hogy tájékoztassák őket arról, miért is bénítják meg átmenetileg  egy közintézmény munkáját.

Pedig nem holmi jelentéktelen kis intézményről van szó, hanem a prefektusi hivatalról, a kormány Kovászna megyei képviseletéről. Amelyhez egyébként – micsoda színfolt a történetben! – éppen aznap készültek a tiltakozó gazdák is benyújtani követeléseiket. Ha tudták volna, ha lett volna, kinek. Az épület maga sem eldugott kis sufni a település határában: a prefektúrának otthont adó Fogolyán-ház Sepsiszentgyörgy központjában áll, az egész város láthatta tehát, hogy valami történik ott, hatósági akció zajlik – csak éppen senki nem tudta, hogy pontosan mi. A munkájukat legjobb igyekezetük szerint végezni próbáló újságírókhoz egymásnak ellentmondó értesülések futottak be – a találgatások, pletykák, álhírek legjobb táptalaja, ha nincs pontos információ! –, ki a korrupcióellenes ügyészséget, ki a belügy korrupcióellenes igazgatóságát sejtette az akció mögött, egyesek az épület felújításáról szóló vizsgálatot emlegettek, mások visszaszolgáltatási ügyről tudtak, a telefonok szóltak, ködben maradt az egész város, az emberek egymást kérdezték: de mi van a prefektussal? Hivatalos információ pedig egész nap nem érkezett, és másnap sem az eljáró hatóság, hanem a prefektúra vette a fáradságot, hogy tájékoztassa a sajtót és azon keresztül a közvéleményt arról, hogy mit is vizsgál a Korrupcióellenes Ügyosztály. Elismerésre méltó, dicséretes gesztus a kormányhivatal részéről, mely azonban semmiképp sem feledtetheti a korrupcióellenes ügyészség mulasztását, nemtörődöm, az adófizető polgárokat semmibe vevő magatartását.

Mert nincs, a legkevésbé sincs rendben az, hogy egy ilyen kaliberű, a törvényesség őrének számító, a kormány kinyújtott karjaként működő, állampolgárok ügyes-bajos dolgainak intézésével is foglalkozó, ügyfeleket fogadó közintézménynél zajló akcióról az illetékes nyomozó hatóság nem tájékoztat. Mert nem egy működő jogállam az, ahol a karhatalmi szervek megtehetik azt, hogy – a nyomozás kimenetelét nyilván nem veszélyeztető – alapvető, közérdeklődésre számot tartó tájékoztatás nélkül szállnak meg egy közintézményt. Semmiképp sem jogállami gyakorlat, hanem inkább rendőrállami, szekusállami reflex, ha egy országban a hatóságok azt tehetnek, amit akarnak, és nem tartoznak senkinek elszámolással.

Talán nem ártana, ha a jogállamiságot Magyarországon oly bőszen fürkészők tennének egy tanulmányutat a mintademokrácia földjén, bezzegjogállamban is.

Borítókép: Karhatalmi járművek a sepsiszentgyörgyi prefektúra épülete előtt. Nagy D. István felvétele