„Szeresd az Urat, a te Istenedet... és felebarátodat, mint magadat” (Lk 10,27) – ez az alapgondolata a Gyöngyvirág utcai református templomban ma 18 órakor kezdődő hagyományos, év eleji imatizednek. A több mint két évtizedes múltra visszatekintő közösségerősítő rendezvény során a következő napokban Sepsiszentgyörgy tíz templomában gyűlnek össze és imádkoznak együtt Istenhez a hívek, felekezeti hovatartozástól függetlenül.
Az imatizedet kezdeményező Zelenák József evangélikus lelkész, esperes lapunk érdeklődésére elmondta, ezúttal is ragaszkodtak ahhoz, hogy a város minden templomában legyen egy-egy olyan este, amikor a hívek, érdeklődők a közösségért, az ökumené megvalósulásáért imádkoznak, „mert azt tartjuk és azt hirdetjük, hogy a közös imádságnak ereje és hatalma van” – mutatott rá. Hozzáfűzte, ebben az esztendőben az imahét témája tulajdonképpen a szeretet parancsolata, „hiszen, amint azt Krisztus mondta, a legnagyobb a szeretet”. Úgy vélte, a cselekvő szereteten van a hangsúly, „hiszen nem csak beszélni kell róla, hanem meg is kell élni a mindennapokban a szeretetet. Ez lenne tehát az igazi üzenet” – fogalmazott. Elmondta azt is, öröm számukra, hogy az imatizedet számontartják a sepsiszentgyörgyiek, sokan várják és készülnek rá. „Ilyenkor érezzük azt, hogy nem élünk, nem dolgozunk hiába, mert sokan készülnek arra, hogy magunkba szálljunk egy hétig, tegyünk valamit a keresztény közösségünkért.” Akárcsak az előző években, az ima mellett ezúttal is cél, hogy kézzelfogható segítséget is nyújtsanak. „Idén is lesz gyűjtés, és reméljük, hogy ezzel is sikerül segíteni a gyógyulásban az arra rászorulókat” – fűzte hozzá a lelkész.
Az ökumenikus imahét alkalmai esténként 18 órakor kezdődnek a következő program szerint: ma a Gyöngyvirág utcai református templomban Hajdú János római katolikus plébános, főesperes; január 20-án a Szent József római katolikus templomban Zelenák József evangélikus lelkész, esperes; 21-én az unitárius templomban Ilyés Zsolt római katolikus plébános; 22-én az evangélikus templomban Bancea Gábor református lelkész; 23-án a Szent Benedek római katolikus templomban Pap Attila református lelkész; 24-én a Vártemplomban Takács Dezső római katolikus plébános, szentszéki tanácsos; 25-én a Szent Gellért római katolikus templomban Müller Loránd Bálint református lelkész; 26-án a szemerjai református templomban Takó István római katolikus plébános; 27-én a Krisztus Király római katolikus templomban Dénes Katinka református lelkész; 28-án a belvárosi református templomban Péterfi Ágnes unitárius lelkész hirdet igét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.