E hirdetések többsége nem magánjellegű, hanem közérdekű, és sokszor olyan hivatali bikkfanyelven fogalmazzák meg, amit jó néhányan magyarul sem szeretnek, románul pedig nem is értenek. Sepsiszentgyörgy magyar ajkú lakói részéről tehát a lehető legtermészetesebb igény, hogy a háromnegyedes helyi többség nyelvét minden hivatalos felületen lássuk és olvassuk. Ezen igényt meghatározó jelentőségű hivatalnokok és lépcsőházfelelősök veszik semmibe, azzal érvelve, hogy annyit mindenki tud románul, amennyi egy ilyen szöveg megértéséhez kell. Nagyon szomorú, ha a helyi magyarság csak annyira magyar, hogy elfogadja ezt, mert előrevetíti azokat a lehetőségeket, amikor a „csak” hivatalossá válhat, a Dan Tanasă-félék örömére.

Van persze más érv is a román szövegek kizárólagossága mellett. Nevezetesen az, hogy nem ismerjük a magyar hivatalos nyelvet. Kár. Ezen valóban segíteni kell. El kell érni, hogy azok a hivatalnokok, akiktől a hirdetések származnak, kötelezően ismerjék a szövegek magyar változatát, és használják is.

Ha pedig vannak olyan „jó magyarok”, akik ezt a kérdést álproblémaként kezelik, azok más alkalmakkor ne legyenek a követeléseinkkel a tömeg élén. Magyarságunk megélése megyénkben, városainkban akadálytalan, lehetséges kellene hogy legyen. Olykor ott kezdjük elveszíteni jogainkat, elvárásainkat, ünnepeinket, amikor csak legyintünk, mint a lépcsőházaink egynyelvű, román hirdetéseire, mint olyanra, ami így is rendben van.