Marcel Ciolacu a tegnapi kormányülésen közölte, jövő héten a mezőgazdasági miniszterrel tárgyal a kiskereskedelmi üzletláncok képviselőivel az alapélelmiszerek kereskedelmi árrését korlátozó intézkedés meghosszabbításáról.
A miniszterelnök szerint főként a nyugdíjasok számára „életbe vágóan fontos” meghosszabbítani tavaszig a január 31-ig érvényben lévő intézkedést. Florin Barbu mezőgazdasági tárcavezető egy héttel ezelőtt közölte: megtartaná az árrés korlátozását és kiegészítené a listát más alapélelmiszerekkel. Azzal érvelt, hogy az intézkedés „egyértelműen” hatásos volt, mert a múlt év végére az infláció 6,6 százalékra csökkent, a lakosság vásárlóereje pedig tavaly novemberben 7,9 százalékkal javult 2022 novemberéhez képest. Döntést azonban csak a kereskedők és a feldolgozók képviselőivel folytatott egyeztetések után fognak hozni, miután Marcel Ciolacu kormányfővel is tárgyalt – szögezte le akkor Barbu.
Az eredetileg 14 alapélelmiszer árréskorlátozásáról szóló sürgősségi rendelet tavaly augusztus 1-jén lépett hatályba. A kormány tavaly október végén 90 nappal meghosszabbította az intézkedést és kibővítette a korlátozott árú termékek körét.