Az állattenyésztők és fuvarozók vállalkozásait segítő ágazati támogatásokról döntött tegnapi ülésén a kormány, miután a múlt héten már elfogadott egy első intézkedéscsomagot, amellyel a január 10-e óta tüntető gazdák és fuvarozók követeléseire reagált
Marcel Ciolacu miniszterelnök a kormányülés elején bejelentette: miután a múlt héten hektáronként 100 eurós támogatást hagytak jóvá az ukrajnai háború következményei által sújtott gazdák számára, ezúttal állatonként 100 eurós támogatásban részesítik a szarvasmarha-tenyésztőket, a sertéseket, illetve szárnyasokat nevelő gazdák pedig „arányos” támogatást kapnak megnövekedett költségeik ellensúlyozására. Az állattenyésztőknek juttatandó támogatás összértéke 72 millió euró – tette hozzá.
A kormányfő azt ígérte: idén a „lehető legmagasabbra”, literenként 2 lejre emelik a mezőgazdasági felhasználású gázolaj szubvencióját, vagyis a mezőgazdasági munkáknál felhasznált üzemanyag árának 25 százalékát megtérítik a gazdáknak. Az erről szóló – a mezőgazdasági felhasználású gázolaj jövedéki adóját csökkentő – határozat tervezetét tegnap első olvasatban tárgyalta a kormány.
Ami a fuvarozókat illeti, a kabinet tegnap „megoldást fogadott el arra”, hogy ne bírságolják meg a határátkelőknél azokat, akiknek a várakozás alatt jár le úthasználati matricájuk érvényessége. Hamarosan a fuvarozók egy másik követelését is megoldják, vagyis külön forgalmi sávokat hoznak létre a határátkelőkön és a konstancai kikötőben az ukrán gabonaszállítmányok számára – mondta a kormányfő.
Marcel Ciolacu szerint „működőképesnek bizonyult” a fuvarozók és az összevont pénzügyi felügyelet (ASF) között született megállapodás is, hiszen az utóbbi napokban már több mint 700 olyan kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötöttek, amelyek ára nem haladja meg a hatóság által múlt héten referenciaárként meghatározott 9000 lejt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.