Hírsaláta

2024. január 30., kedd, Belföld

KEVESEBB A HALÁLOS BALESET. A Román Rendőrség tájékoztatása szerint 2023-ban 4525 súlyos közúti baleset történt Romániában, 1545 ember halálát és 3535 ember súlyos sérülését okozva.

  • Fotó: Háromszék
    Fotó: Háromszék

2022-höz képest 190-nel kevesebb közúti baleset történt, és a halálos áldozatok száma is kevesebb 88-cal, illetve a súlyos sérülteké 160-nal. A tájékoztatásban megjegyzik, hogy a közúti biztonság fokozása érdekében 2023-ban a közlekedésrendészet 58 385 akciót hajtott végre, ami 4624-gyel (8,6 százalékkal) több, mint egy évvel korábban. (Agerpres)

KICSI PÉNZ, KICSI ZENE. Románia nem vesz részt az idei eurovíziós dalfesztiválon, mert ezt anyagi okokból nem hagyta jóvá csütörtökön a köztelevízió (TVR) vezetőtanácsa. Az idei költségvetése szerint a TVR ebben az évben jelentős forrásokat különít el „kiemelt produk­ciókra és projektekre”, többek között a párizsi nyári olimpiai játékok közvetítésére, a műsorszórás korszerűsítésére, a hírgyártási rendszerbe történő beruházásokra „és egyéb, régóta halogatott modernizációs befektetésekre”. Az első eurovíziós dalfesztivált 1956-ban tartották a svájci Luganóban, Románia 1993 óta vesz részt rajta. Magyarország már 2020 óta nem vesz részt a nemzetközi megmérettetésen. (kronikaonline.ro)

ISMÉT FÖLDRENGÉS. A Richter-skála szerinti 3,4-es magnitúdójú földrengést mértek tegnap délután Vrancea szeizmikus térségben – közölte az Országos Földtani Intézet. A földmozgást kevéssel 16 óra előtt érzékelték, 128,8 kilométeres mélységben következett be, 51 kilométerre volt Focșani-tól, 60 km-re Sepsiszentgyörgytől, 65 km-re Buzăutól, 71 km-re Brassótól és 91 km-re Plo­iești-től. Ebben a hónapban már 28 földrengést mértek Románia területén, a legerősebb 4,3-as erősségű volt. Tavaly a legerősebb földmozgás 5,7-es erősségű volt, és február 14-én Gorj megyében mérték. (maszol.ro)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 488
szavazógép
2024-01-30: Belföld - :

Az idegengyűlölet erősödésére figyelmeztettek (Holokauszt-emléknap)

A bukaresti politikai vezetők szerint világszerte erősödik az idegengyűlölet, a populizmus és az antiszemitizmus, ez alól Románia sem képez kivételt, ezért is fontosnak tartják megismertetni a felnövekvő nemzedékekkel a holokauszt borzalmait, azt, hogy milyen következményekkel járhat a szélsőséges ideológiák és pártok térnyerése.
2024-01-30: Belföld - :

Recsegő fagy

Hétfő hajnalban a Kis-Szibériának is nevezett Bodzafordulón volt a leghidegebb az országban: mínusz 22,9 Celsius-fokot mértek, és a dél-erdélyi regionális meteorológiai központ tájékoztatása szerint a következő éjszakák is hasonlóan fagyosak lesznek.