Történtek biztató lépések a bizalmi légkör helyreállítása felé Magyarország és Ukrajna között, azonban hosszú még az út odáig, és sok munkára lesz szükség, amire Magyarország készen áll – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap Ungváron.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával és a kijevi elnöki hivatalt vezető Andrij Jermakkal folytatott tárgyalását követő közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyarság jogait 2015-öt követően folyamatosan csorbították, ez az oka annak, hogy a kétoldalú kapcsolatok az utóbbi években nem a jó viszonyról, hanem a nyitott kérdésekről szóltak.
Üdvözölte, hogy az ukrán parlament által tavaly decemberben elfogadott törvény „ezt a negatív spirált kétségtelenül megállította”, ugyanakkor újfent leszögezte, hogy a kormánynak az az elvárása, hogy a kárpátaljai magyarok visszakapják a 2015-ben meglévő jogaikat.
„Szeretném itt és most aláhúzni, hogy Magyarország nem kér extrát, nem kérünk többet, mint ami már volt. Azt kérjük, hogy a kárpátaljai magyar nemzeti közösség azokat a jogokat kapja vissza, amelyekkel 2015-ben már rendelkezett” – mondta.
„Ennek megfelelően a mai napon tizenegy pontban összegeztük a magyar kéréseket, köztük például a nemzetiségi iskolai jogállás helyreállítását, a magyar nyelven tett érettségi lehetőségének ismételt megteremtését és a magyar nyelv korlátozásmentes használatát a felsőoktatásban, a kultúrában, a közigazgatásban és a közösségi élet terében” – tette hozzá.
Bejelentette: kétoldalú kormányközi bizottságot bíztak meg, hogy konkrét, szövegszerű javaslatokban próbáljanak megállapodni minél előbb, és ezeket tárják a két külügyminisztérium elé.
„Mi azzal a céllal érkeztünk ide, hogy újra tudjuk építeni a bizalmi légkört a kétoldalú kapcsolatainkban. Azt gondolom, egyetérthetünk abban, hogy tettünk biztató lépéseket ebbe az irányba. Hosszú út áll még előttünk, sok munkát kell elvégeznünk, de mi a magyar oldalon készek vagyunk ennek a munkának az elvégzésére” – fogalmazott.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy az elmúlt két évben Magyarország álláspontja végig következetes és világos volt. „Mi kiállunk Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett. A háborút elítéljük, és azt szeretnénk, hogyha a szomszédunkban minél előbb béke lenne” – hangsúlyozta.
Emlékeztetett, hogy Magyarország története legnagyobb humanitárius akcióját hajtotta végre 2022 óta, több mint egymillió menekült érkezett a szomszédos országból, és jelenleg 5224 ukrán gyerek jár összesen 1558 magyar iskolába és óvodába.
Érintette emellett a határon átnyúló infrastruktúra fejlesztését is, majd köszönetet mondott Viktor Mikita kárpátaljai kormányzónak, amiért ott a magyar és az ukrán lakosság máig békésen tud egymás mellett élni, minthogy szavai szerint nélküle nem lehetett volna kezelni a „mesterséges feszültségkeltési kísérleteket”.
A sajtótájékoztatón Dmitro Kuleba, az ukrán diplomácia vezetője közös érdeknek nevezte a jószomszédi viszony helyreállítását. Elmondta, hogy a legtöbbet a nemzeti kisebbségek helyzetéről beszéltek. Kuleba tudatta: magyar kollégája, Szijjártó Péter felsorolta azokat a kérdéseket, amelyek pontosítást, kiigazítást igényelnek ebben a vetületben. Létrehoznak egy operatív munkacsoportot, amelynek tíz napja lesz arra, hogy megoldásokat találjon a kisebbségi kérdések végleges lezárása céljából, amit kormányközi bizottsági szinten kívánnak rendezni.
Dmitro Kuleba a tárgyalást úgy értékelte: nincs kérdés, amit ne lehetne megoldani kétoldalú párbeszéddel.
Andrij Jermak arról beszélt, nagy lépést tettek afelé, hogy összehozzanak egy találkozót Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között. Reményei szerint ez a tárgyalás előkészítése lehet a Zelenszkij–Orbán-csúcsnak, az ukrán államfőnek fontos lenne az is, hogy a magyar miniszterelnök Kijeven kívül elmenjen Bucsába is, ahol 2022-ben az orosz hadsereg tömegmészárlást követett el.
Szijjártó Péter és Dmitro Kuleba decemberben már találkozott Brüsszelben. Akkor egy órán át beszéltek egymással, a tegnapi ungvári azonban az első alkalom volt 2022. február 24., vagyis Ukrajna Oroszország általi lerohanása óta, hogy hivatalos kétoldalú tárgyalás kedvéért ültek asztalhoz.