Több száz taxis sorakozott fel járművével tegnap a parlament, illetve a kormány székháza előtt, tiltakozásul az internetes fuvarmegosztó cégek szerintük tisztességtelen konkurenciája ellen.
A taxisok egyebek mellett azt sérelmezik, hogy míg az ő működésüket számos engedély beszerzéséhez kötik, és alapfeltétel a kizárólag személyszállításra használt, tíz évnél nem régebbi gépkocsi, addig – az utasok és autósok egymásra találását segítő internetes alkalmazásokat működtető cégekre sokkal lazább szabályok érvényesek, szinte bárki üzletszerű személyszállításra használhatja autóját.
Másfelől, míg Bukarestben tízezer taxinak van működési engedélye a városházától, a fuvarmegosztó cégek kötelékében „alternatív személyszállítással” pénzt kereső autósok számát elvileg semmilyen jogszabály nem korlátozza. A taxisok szerint a helyi piac „ostrom alatt áll”, senki nem ellenőrzi, hogy az Uber és a Bolt hány sofőrt hoz más térségekből a fővárosba. Azt követelik, hogy a fuvarmegosztó cégek járműveinek számára is vezessék be a taxisokra érvényes korlátozást, amely 1000 lakosonként legfeljebb 4 taxisengedélyt tesz lehetővé.
A taxisok a fuvarmegosztók által használt „dinamikus tarifarendszer” betiltását is követelik: amikor ugyanis bármilyen fennakadás van a bukaresti tömegközlekedésben, akkor a fuvarmegosztóknál azonnal a szokásos duplájára, sőt, háromszorosára emelkednek a tarifák, a taxik iránti megnövekedett keresletet viszont a taxisok nem tudják kamatoztatni.
A 2018-ban hatályba lépett sürgősségi kormányrendelet a fuvarmegosztó cégeknek előírja, hogy évente megújított műszaki engedélyt váltsanak ki internetes alkalmazásaikra a távközlési minisztériumtól, továbbá az általuk foglalkoztatott gépkocsivezetőknek és járműveiknek is egy sor feltételt kell teljesíteniük. A gazdasági szaksajtó szerint a fuvarmegosztók internetes alkalmazásaival pénzt kereső gépkocsivezetők száma már 2019-ben meghaladta a taxisokét Bukarestben, számukat jelenleg 30 ezerre becsülik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.