Mivel e földön jónak lenni oly nehéz – / erényeid elhagynak mint az ifjúság /, de bűneid utánadjönnek, mint a hű kutyák. Biztosan sokak számára ismerősek Babits Mihály a múlt század első felében született sorai, politikai történések kapcsán igencsak gyakran válnak időszerűvé e gondolatok.
Most épp azon régi-új cirkusz kapcsán juthatnak eszünkbe, mely most érkezett újabb, igen vészterhes fejezethez: a verespataki aranybányaprojekt kapcsán áll küszöbön egy Romániára nézve nagy eséllyel igen kedvezőtlen ítélethirdetés. A politikusok izgatottsága, a máris nagy erőkkel zajló bűnbakkeresés teljesen érthető is, hiszen ha csak a sajtóban eddig megjelenteket nézzük, szinte nincs is olyan párt, alakulat, mely valamely módon ne járult volna hozzá ahhoz, hogy ismét a szamárpadon kössön ki az ország, ráadásul egy olyan iskolában, ahol a sorozatos hibák, baklövések nyomán kétmilliárd dollár tandíjat számolnak fel bukásra álló hazánknak.
Tévedés ne essék, a verespataki aranybánya egész története már az 1990-es évek végétől kezdve ködös. Furcsa és máig magyarázat nélkül maradt részletek terhelik a mesés aranykincs körül zajló történetet, s ezek nagy eséllyel soha nem is tisztázódnak már. Nehéz egyértelmű véleményt formálni, tábort választani a kitermelést ellenzők, illetve az azt támogatók közül. Az ellenzők környezet- vagy örökségvédelmi, illetve a másik oldal gazdasági érveit hallgatva kereshetjük az igazságot valahol középen, bár az most már látható, hogy önmagában a projekt megakadályozása nem hozott szebb napokat sem magának a bányásztelepülésnek, sem a környék lakóinak. Mivel az érintett hegyet nem őrölték ciánnal szennyezett iszappá, immár azt sem tudjuk meg, hogy miként válhatott volna valóvá mindaz, amit az országnak és a helyieknek a kanadai Gabriel Resources ígért.
De mindez nem változtat semmit azon a tényen, hogy az elmúlt húsz évben egymást követő kormányok elképesztően rosszul kezelték az egész ügyet. Felelőtlen ígérgetés, több mint gyanús összefonódások és döntések, szembeötlő időhúzás, pálfordulások, struccpolitika, folyamatos szélkakaskodás jellemezte majd minden kabinet lépéseit. Mint utóbb kiderült, minden egyes húzásukkal gyakorlatilag az ország alatt vágták a fát, pedig ők tudhatták a legjobban, hogy előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor a kanadai befektető megelégeli a hintapolitikát, főképp olyan körülmények között, hogy az évek előrehaladtával egyre egyértelműbb volt: a román állam legszívesebben következmények nélkül kihátrálna az egészből. Az sem lehetett titok senki számára, hogy a kanadaiak nem fogják az egészet annyiban hagyni. Románia igen vékony jégen táncolt, ez a vékony jég meg, úgy tűnik, be is szakad alatta.
A leginkább dühítő az egészben, hogy az egész kálváriának valószínűleg nem lesz felelőse, és a fentebb említett tandíjat mi, az egész ország, közösen fizetjük meg. Az pedig csak hab a tortán, hogy több mint két évtized után az egész Verespatak-ügy egyike a se pénz, se posztó eseteknek. De legalább jó sokba kerül.
Borítókép: Verespatak. Fotó: www.primariarosiamontana.ro