A Ferencváros kettős vereséggel búcsúzott a görög Olimpiakosz ellen a Konferencia Liga nyolcaddöntőbe jutásért rendezett párharcában, mivel csütörtökön a hazai visszavágón ugyanúgy 1–0-ra kikapott, mint Pireuszban.
Mindkét csapat támadólag lépett fel, azonban az első negyedórában a kapuk nem forogtak veszélyben. Ezt követően a házigazdáknak meggyűlt a bajuk a támadásvezetéssel, túl sokszor vesztették el a labdát a saját térfelükön, ám a vendégek nem tudták gólra váltani fölényüket. Az első komolyabb hazai helyzetre 34 percet kellett várni, akkor Kristoffer Zachariassen ígéretes helyzetből a jobb alsó mellé gurított. Szünet előtt a görög együttestől Konsztandinosz Fortunisz közelről mellé lőtt, majd Daniel Podence fölé bombázott. Az Olimpiakosz a 45. percben váltotta gólra fölényét, amikor Ayoub El Kaabi tizenegyest értékesített (0–1).
Dejan Stanković a szünetben kettős cserével próbált változtatni a játék menetén, viszont továbbra is inkább a görög gárda akarata érvényesült, akik az idő múlásával egyre kevésbé erőltették a támadásokat, ezért kiegyenlítetté vált az összecsapás. A Ferencváros szerb vezetőedzője újabb kettős cserével próbált frissíteni, ám a zöld-fehéreknek esélyük sem volt, hogy csökkentsék az összesítésben kétgólos hátrányukat. Az FTC a hajrában sem tudott újítani, sőt, ellentámadásból inkább a vendégeknek volt lehetőségük, így a magyar csapat két 1–0 arányú vereséggel fejezte be szereplését a harmadik számú európai kupasorozatban.
Cseh csapattal játszik a Liverpool
Pénteken Nyonban kisorsolták a második és a harmadik számú európai kupasorozat nyolcaddöntőjét. Mindkét kiírásban a csoportgyőzteseket párosították össze a rájátszás párharcainak továbbjutóival úgy, hogy utóbbi csapatok kezdenek hazai pályán a legjobb 16 között. Az Európa-ligában az első mérkőzéseket március 7-én, a visszavágókat egy héttel később játsszák, kivéve a Sporting–Atalanta találkozót, mert azt március 5-én rendezik Lisszabonban. A Konferencia Ligában az első meccsekre március 7-én, a visszavágókra pedig március 14-én kerül sor.
A nyolcaddöntő párosításai: * Európa-liga: Sparta Praha–Liverpool, Marseille–Villarreal, AS Roma–Brighton, Benfica–Rangers, Freiburg–West Ham United, Sporting–Atalanta, AC Milan–Slavia Praha, Qarabag–Bayer Leverkusen * Konferencia Liga: Servette FC–Viktoria Plzen, Ajax Amsterdam–Aston Villa, Molde FK–Club Brugge, Royale Union Saint-Gilloise–Fenerbahce, Dinamo Zagreb–PAOK, Sturm Graz–Lille, Makkabi Haifa–Fiorentina, Olimpiakosz–Makkabi Tel-Aviv. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.