A Magyar Polgári Erő számára nem bír különösebb jelentőséggel, hogy összevonták a helyhatósági és az európai parlamenti választásokat, az önkormányzatin mindenképp harcba akarnak szállni, megméretkezni, s mindegy, hogy szeptemberben vagy júniusban kerül rá sor – fejtette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Erőss Bulcsú, a párt sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke. Az alakulat vezetője szerint nagyjából véglegesítették a jelöltlistájukat, de csak később hozzák nyilvánosságra.
Neveket nem említett az elnök, de jelezte, hogy a székelyföldi településeken, főleg városokon jelöltlistát állítanak, illetve polgármesterjelöltjeik is lesznek, kivéve azokat a helyeket, ahol indulásuk veszélyeztetné a magyar képviseletet. Itt Marosvásárhelyt, illetve Szatmárnémetit említette, ahol az RMDSZ-szel igyekeznek egyezségre jutni, hogy a szövetség jelöltjeit támogassák, saját jelöltekkel, listával pedig nem indulnak. Ahol viszont versenyhelyzet van, így Sepsiszentgyörgyön, mind önkormányzati képviselői jelöltlistájuk, mind polgármesterjelöltjük lesz – szögezte le.
Újságírói kérdésre válaszolva Erőss Bulcsú elmondta, hogy a párton belül már nagyjából ismertek a jelöltek, elsősorban a városokon, de a listák még nem teljesek, így egyelőre nincs szándékukban nyilvánosságra hozni a neveket. A jelöltállítási határidőig véglegesítik a jelöltlistákat, és akkor közlik, hogy kik indulnak a Magyar Polgári Erő színeiben az önkormányzati tisztségekért, vagy esetleg függetlenként induló jelöltet támogatnak.
A sajtó érdeklődésére Erőss Bulcsú megerősítette, hogy mind a négy háromszéki városban indulnak a júniusi megmérettetésen. Szintén újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, tudják, hogy a jelöltlistát összeállítani nem könnyű, az emberek félnek, kiábrándultak, közönyösek a közélet, a politika iránt. Az MPE jelöltjeitől mindenképp elvárják, hogy a nemzeti értékek mentén gondolkodjanak. Hangsúlyozta azt is, nem szeretnének csak azért valakit a listára feltenni, hogy meglegyen a kellő jelöltszám, fontos, hogy az illetők milyen értékeket képviselnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.