A hétvégén véget ér a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság alapszakasza, az idén még nyeretlen háromszéki csapatok a 18., utolsó fordulóban idegenben lépnek pályára. A Sepsi OSK II. szombaton 15 órától a listavezető FC Câmpulung Muscel otthonában játszik, míg a Kézdivásárhelyi SE szintén szombaton 15 órától a táblázatban harmadik Barcarozsnyói Olimpic vendégeként okozhat meglepetést.
Nehéz kiszállás vár a háromszéki együttesekre az alapszakasz utolsó fordulójában. A legutóbbi két mérkőzését elvesztő sepsiszentgyörgyi csapat a listavezető vendégeként zárja az alapszakaszt. Valentin Suciu legénysége az odavágóban kiegyenlített küzdelem után maradt alul az FC Câmpulung Muscel ellen a szemerjai stadionban (0–1). Costin Lazăr feljutásra hajtó alakulata az idényben mindössze kétszer szenvedett vereséget, ráadásul hazai pályán hibátlan, ugyanis mind a nyolc mérkőzését megnyerte. A szezonban a piros-fehér mezesek idegenben háromszor győztek és ötször vereséget szenvedtek, ezeken a találkozókon 12 gólt szereztek és 18-at kaptak, ugyanakkor szombaton is körülményes összecsapásra számíthatnak Argeș megyében.
A Kézdivásárhelyi SE szombaton szintén komplikált meccsre számíthat, a táblázatban harmadik Barcarozsnyói Olimpic kiválóan teljesít hazai környezetben. Bár az odavágóban Călin Moldovan tanítványainak megvoltak a helyzetei, mégis kikaptak, miután a Barcarozsnyó három gólt szerezve diadalmaskodott (0–3) a Sinkovits Stadionban. A felső-háromszéki és a barcasági csapat tizedszer mérkőzik meg a harmadosztályú bajnokságban, korábban a céhes városi alakulat csak egyszer örülhetett, még az első mérkőzésen 2017-ben. Azt követően háromszor játszottak döntetlent, illetve a Brassó megyei gárda ötször diadalmaskodott. A legutóbbi négy találkozó az Olimpic sikerével zárult, ezeken a meccseken a kék-fehér mezesek még gólt sem jegyeztek.
A 18. forduló programja (szombat): Zernesti Olimpic–Székelyudvarhelyi FC (15 óra), Barcarozsnyói Olimpic–Kézdivásárhelyi SE (15 óra), Viitorul Curița–Tatrang (15 óra), Brassói Kids Tâmpa–Brassói SR (15 óra), FC Câmpulung Muscel–Sepsi OSK II. (15 óra). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.