Marco Rossi szövetségi kapitány rendre azt hangsúlyozza, számára nem létezik barátságos mérkőzés, és ma a törökök elleni felkészülési találkozónak valóban komoly tétje lesz, méghozzá a magyar labdarúgó-válogatott 12 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatának megőrzése. A Puskás Arénában telt ház előtt 21.45-kor kezdődő találkozót az M4 Sport és a Digi Sport 2 közvetíti.
A nemzeti együttes több mint húsz éve produkált ilyen jó sorozatot, 2000 márciusa és 2001 áprilisa között éppen tizenkétszer nem talált legyőzőre. Ennél hosszabb veretlenségre legutóbb az Aranycsapat volt képes, amely 1954-ben a világbajnoki döntő elvesztése után 18 összecsapáson három döntetlen mellett 15 győzelmet aratott, azaz a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakember tanítványai a nyomába érhetnek. Érdekesség, hogy az Aranycsapat sorozatát 1956 februárjában éppen a törökök zárták le, akik 3–1-re diadalmaskodtak Isztambulban.
Ugyanakkor a mai találkozó elsődleges célja mindkét fél számára, hogy a két szövetségi kapitány közelebb kerüljön a nyári Európa-bajnokságra utazó 23 fős keret kialakításához, így a játékosoknak személy szerint is nagy téttel bír, hogy milyen teljesítményt nyújtanak a nyári kontinensviadal közeledtével. Arra jó esély van, hogy Rossi újoncot is avat, méghozzá a német másodosztályú Hertha BSC együttesében futballozó Dárdai Márton személyében, akire elsősorban belső védőként számít majd a szakvezető.
A magyar válogatott számára ez a meccs ígérkezik a legnehezebb erőpróbának az Eb előtt, ugyanis a másik három rivális, Koszovó, Írország és Izrael nem tagja a 24 csapatos mezőnynek. A törökök ráadásul a szintén olasz Vincenzo Montella szövetségi kapitány tavaly szeptemberi kinevezése óta nem kaptak ki, a négy meccsük során legyőzték idegenben a vb-bronzérmes horvátokat és az Eb-házigazda németeket is. Rossi szerint a török csapat nagyon agresszív futballt játszik, már a középpályán nagy nyomás alá helyezi a riválist, ezért a találkozó jó erőfelmérő és felkészülés lesz, mert az Eb-csoportból a németek és a skótok is ehhez hasonló stílust képviselnek.
Marco Rossi az elmúlt időszak legerősebb keretével készül, ugyanis néhány korábban sérült játékosa ismét bevethető, így a középpályán és a csatársorban is nagyobb merítési lehetősége van Schäfer András és Kleinheisler László, illetve Varga Barnabás felépülésével.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.