Mikor Krisztus urunkat elfogták, megkötözték, és fűzfavesszővel verték, akkoriban a fűzfa tele volt tüskével, de a fa úgy megsajnálta Krisztus urunkat, hogy a tüskéit mind elhullajtotta, az ágait többet az ég felé föl nem eredeztette, hanem lehajtotta a föld felé, és örökre megszomorodott. Úgy is hívják, hogy szomorúfűz, és azóta nincs neki egy árva tüskéje sem.
Később, amikor Jézust felfeszítették a keresztfára, igen megszomjazott. Mikor vizet kért, a katonák egy ecettel átitatott rongyot nyomtak a szájához. De a méhek megkönyörültek rajta és vizet vittek neki, hogy enyhítsék a szomját. Akkor Krisztus, köszönetképpen, megáldotta őket:
– Mostantól ne vizet, hanem mézet hordjatok!
Azóta készítenek a méhek mézet.
A mesék forrása: Kerek élet fája – Jeles napok mesekalendáriuma; Bajzáth Mária válogatása
