Nyilatkozatot fogadott el a Románia 20 éves NATO-tagságának és a NATO 75 éves fennállásának szentelt tegnapi ünnepi ülésén a szenátus és a képviselőház.
A dokumentum emlékeztet arra, hogy 20 évvel ezelőtt, 2004. március 29-én Románia belépett az NATO-ba, a történelem legjelentősebb és legerősebb politikai és biztonsági szervezetébe, illetve arra, hogy a katonai szövetség létrehozásáról szóló washingtoni szerződést 75 éve írták alá. A dokumentum szerint az elmúlt két évtizedben Románia bebizonyította, hogy NATO-tagként fontos szerepet játszik a biztonság megerősítésében és a stabilitás előmozdításában, ugyanakkor arra is kitér, hogy az elmúlt húsz évben a szövetségesei folyamatosan Románia mellett álltak, így az Ukrajna elleni orosz agresszió idején is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.