A sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián az első, az ozsdolai Ördög Zoltán pedig a második helyen zárta a 2024-es román motokrosszbajnokság első fordulóját a királykategóriának számító MX1-es géposztályban. Sportolóink legközelebb április 13–14-én versenyeznek újra, amikor Zernyesten tartják a hazai küzdelemsorozat második futamát.
Szombaton és vasárnap a balși Oltenia Racing Park adott otthont a 2024-es román motokrosszbajnokság első fordulójának, amelyen háromszéki versenyzőink kitettek magukért. Az MX1-es géposztály tavalyi ezüstérmese, a sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián az egész hétvégét uralva magabiztos sikert aratott az idénynyitón. „Remekül előkészített pályán és meglepően nagy melegben versenyeztünk, de így remekre sikerült a balși viadal. A szabad-, majd az időmérőedzést is megnyertem, ezután mindkét futamon én bizonyultam a legjobbnak úgy, hogy 35–40 másodpercet vertem az üldözőimre” – nyilatkozta Tompa Krisztián, aki érdeklődésünkre továbbá elmondta, hogy a Sugás Motoros Klub másik versenyzője, a 85 cm3-es kategóriában induló Szabó-Bokor Bence a 13. helyen fejezte be a megmérettetést.
Kiválóan sikerült az ozsdolai Ördög Zoltán hétvégéje is, aki bő egy év után versenyzett ismét a hazai pontvadászatban. A szintet lépő Ördög mostantól az MX1-es géposztályban rója a köröket, és remek motorozással két második helyezéssel, összetettben pedig szintén a második helyen zárta az olténiai versenyt. „Új szezon, új kategória, új motor és első versenyem a királykategóriában. Végig élveztem a balși futamot, a meleg és a nagyon nehéz pálya ellenére is. Elégedett vagyok az eredményemmel, és már izgatottan várom a következő, zernyesti viadalt” – mondta megkeresésünkre a fővárosi Top Cross TCS színeiben versenyző Ördög Zoltán.
A zernyesti Blue Racing Team motorosaként a szentgyörgyi Mocan Zakariás két második helyet jegyzett az amatőr MX2-es kategóriában, így a végelszámolásnál is másodikként végzett az Oltenia Racing Parkban.
Román motokrosszbajnokság, 1. forduló (Balș, Oltenia Racing Park): * 85 cm3: 1. Alexandru Dumitru (Top Cross TCS, KTM), 2. Andrei Senchea (Zernyesti Jitsu, KTM), 3. Daniel Marian (Jászvásári Eduranch, Gas Gas)... 13. Szabó-Bokor Bence (Sugás Motoros Klub, KTM) * MX1: 1. Tompa Krisztián (Sugás Motoros Klub, Yamaha), 2. Ördög Zoltán (Top Cross TCS, KTM), 3. George Căbăl (Zernyesti Jitsu, Husqvarna) * amatőr MX2: 1. Nicolai Cociu (Jászvásári Eduranch, Yamaha), 2. Mocan Zakariás (Blue Racing Team, Yamaha), 3. Robert Văcaru (Flacara Moreni, Yamaha). (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.