Fenn a Hammas-hágón, a Ladóci kapun, ahogy a feldobolyiak mondják, bizánci kupolás templomok jelzik, hogy keresztény vidéke ez is megyénknek, a települések lakói azonban a Kelet-római Birodalom vallása szerint élnek. A térség egységes történelmi múltján semmit sem változtat az, hogy Fenyős és Egres vidékét, Bodzavámtól fel az ezeréves magyar–román határt jelző Bodza váráig tartó területet később Brassó megyéhez csatolták. A DN10 jelzésű nemzetközi út derékban szeli át a festői vidéket a Barcaság és Román-Bodza között: északi részén Bodzavára, dél-délkeleti részén pedig az egykori Szent László köve sziklaformáció maradványai jelzik a történelmi eseményekben gazdag ezeréves határátkelő két pontját.

A vámnak költöznie kellett a korrupció miatt

A térképek szerint a román–magyar országhatár az 1330 m magas Tatárhágón húzódott, érintve a tőle keletre, délkeletre mintegy 2 km távolságra álló Bodza vára (1314 m) restaurált fundamentumát. Térképi helyzetét, történetét régi írott dokumentumok alapján vázoljuk fel, kiegészítve személyesen szerzett földrajzi tapasztalatainkkal is.

Falai alatt vonult be és ki török és tatár, havaselvi és székely katona, küzdött kuruc és labanc, osztrák és kozák, itt vezette seregeit Erdély felé Mihály vajda is. Csoda-e, ha a 17. század elején ismét romok­ban hevert? Javíttatására Bethlen Gábor adott parancsot, így a vár ismét sikerrel dacolt az 1658-as török betöréssel. 1672. április 31-én innen címezi levelét Borbély Simon, a bodzai székely várőrség parancs­noka, s kéri, hogy a háromszéki vicekirálybírók küldjenek gyalogosokat a vár őrizetére. 1687. augusztus 4-én a rendek Bodza vára megszemlélésére biztosokat küldenek. 1688-ban még állnak falai, és 1689–90-ben Hausler labanc tábornok Thököly kurucaival szemben, mert parancsot kapott, „védhetővé tette”.

A vár az egész hágót átfogta, s a szélrózsa minden irányában kilátást biztosított. Falai nagyon erős mészhabarccsal épültek, néhol elérik a 2,5 métert is. Lábánál bővízű forrás tör fel, neve Várkút, vize nem Erdély, hanem az Ókirályság felé, a Poiana Stînii irányába csörgedez és a Cetăţii-patakot táplálja. A vártól jól látható az első világháborúban elesett román és osztrák–magyar katonák történelmi emlékként gondozott közös tömegsírja.

Elképzelhetjük, hogy az isten háta mögötti hegytetőn álló közös román–magyar vámhivatal miként működhetett. Ezért közös megegyezéssel azt a Bodza vize alsóbb folyásán található keskeny sziklaszorosba költöztették, oda, ahol azóta Bodzavám néven önálló település alakult ki. Hirtelen benépesedett a hely, megtelepedtek a hivatalosságok és az őket kiszolgáló pórnép. Katolikus plébánia létesült, kápolna is épült a keskeny hegyszorost mintegy elzáró hegynyúlvány, a Szászbérc tetejére.

Pető Lajos

„Itt hagyta el szeretett hazáját Thököly Imre”

Orbán Balázs szerint „a székelység tartá megszállva e szorost a törökök ellen, midőn parancsnokuk, Schulz ezredes, a hagyomány szerint, két török tolmács által hozott arannyal töltött dinnye által megvesztegettetni engedvén magát, elárulá hű seregét. Rendeletet adott ki, hogy – mivel a török elvonult – kantározzanak le s menjenek nyugodni; s midőn a védsereg mit sem sejtve szétoszlott, akkor ellentétes irányból, a Döblön pataka felől vad »Alláh« kiáltással rohant elő a becsempészett török had; s a készületlen székelyeket Bartha kapitány s két közlegényen kívül mind levágták. Álnokul nyert győzelmüket azonban sem ők, sem az áruló vezér nem élvezhették soká, mert a vész hírére csakhamar megérkeztek mint bosszuló szellemek a verescsákós székely huszárok, s a meglepett törökök közt oly iszonyú mészárlást vittek végbe, hogy a hírmondók is alig menekülhettek el. A történelem ezen hős huszárok néhányának fenntartotta nevét: ilyen volt Nemes György székely huszár alezredes, ki 24 törököt vágott le, szemerjai Bora őrnagy, ki 11-et és Damó százados, aki 7 törököt ejtett el a győzelmes csata folyama alatt. Nemcsak a török hullott, hanem az áruló Schulz is eltiportatott a rémülten menekülők által. (...) Ott domborulnak most is a bodzai vám kápolnája melletti temetőben a csatákban áldozatul esett székely hősöknek feledett sírhantjai. (…) A régibb sírok között újakat is találhatunk, melyek az 1848-ki szabadsághősök emlékét juttatják eszünkbe, mert akkor, a midőn Háromszék nagyszerű önvédelmi harcát hősies elszántságával kimondotta, az első támadás és csata a Bodza vidékén vívatott. Ugyanis a székely határőrök egy kis csapatja volt fenn a Bodzánál a határszélen szétszórva. A brassai és barczasági szászok, osztrák katonasággal Stráva nevű számtiszt (egykor a székelyeknél katonatiszt) vezetése alatt fellopództak éj idején a Bodzára, s a hármasával, négyesével egymástól távol szétszórt székely határőröket váratlanul meglepve, azokból vagy 13 családapát gyáván legyilkoltak, tisztjök, Benkő Sándor s mások sebesülve csak nagy bajjal menekülhettek el, míg a látogatóba felment Gyárfás Jánost és Bernát Eleket s másokat kegyetlenül megverve hurcolták el Brassóba.”

A bodzai harcoknak még akkor sem volt vége, mert átviharzott ezen a helyen a két világháború is. Az akkor elesett román katonáknak mutatós emlékművet állítottak fenn, az ezeréves régi határon, a Teleajen forrásvidékén, itt lenn, a Bodzán pedig faragott troicákat az azóta felépült új görögkeleti templomok előterében, de a régebbi hősöknek, a mieinknek és másoknak is, akik ott porladnak ismeretlen sírban, sajnos még egy fakereszt sem jutott...

Itt soha sem volt közös

Emlékhely a Kálvária

– Maradt meg itt még néhány régi ház – tájékoztatott egy egrestői román férfi. – A legtöbb elpusztult vagy átépítették. Ki emlékszik már azokra az időkre?! A most érkezőt nem sok régi látnivaló fogadja, hacsak nem a festői vidékért érkezik hozzánk.

A helyiek szerint láthatóak még itt az egykori háborús erődök, a „festungok” és a „határőrök háza”. Egy réginek tűnő épületen mi is olvastuk: Casa grănicerilor. Ebben az épületben működik most Felsőbodzavám elemi iskolája. A polgármesteri hivatalban azzal a hírrel örvendeztettek meg, hogy az iskola épületében egy bodzai vámmúzeumot szándékoznának berendezni – talán ez itt a legjobb újdonság.

A Kálvária tetején még állnak az egykori katolikus kápolna romjai. Idős embert kérdeztünk a romokról. „Valami templom volt, katolikus vagy református, nem tudom – felelt románul. – Körülötte régi temető volt, most mi használjuk.”

A romok mellett vaslábakon álló, bádogfedelű harangláb áll, rajta jókora harang.

– Mi van ráírva? – kérdeztem túratársaimtól. – Semmi, volt felirat, de lecsiszolták – érkezett a válasz.

A régi sírokat beroskadt mélyedések jelzik szerteszét. A sírkő sem örök, a felirat elporlad róluk... Nagy úr a feledés, mondogattuk egymásnak, de az idő is, mely így el tud pusztítani mindent. A Kálvária történelmi emlékhelyünk, ki vállalkozhatna most arra, hogy elhelyezzen tetején egy szál árva emlékkeresztet?

Pénzes Loránd levéltári kutató és a Mikó-kollégium történész-tanára a maga módján állított emléket a bodzavámi Kálváriának a Székely Nemzeti Múzeum Acta Siculica című tanulmánykötetében (2012–2013). Valamikor itt plébánia-káplánság működött, Pénzes Loránd katolikus papjainak névsorát is összeállította, akik aztán eltűntek a történelem végtelenségében. Tanulmányának címe: A bodzavámi vesztegintézet káplánsága. Ismertette a kápolna berendezését, kegy­tárgyait, a káplánság életét. Történetét így fejezi be: „A földrajzilag legközelebb fekvő Zágon katolikus egyházközségének volt leányegyháza a 20. század elejére elnéptelenedő Bodzavám (...) Az első világháborút követő új államrend Bodzavám határátlépő jellegét megszüntette, a hivatalnokok elköltöztek. Ennyi a bodzavámi katolikus egyházi élet és magyar oktatás egyre fakuló emléke, melyek emlékezésünk során feloldódnak.”

Régi templom

Hátrálva fordult a Bodza

A „forduló” kifejezést mind a két nyelven benne találjuk a város nevében: Bodzaforduló, illetve Întorsura Buzăului. Ami nem véletlen, ugyanis egészen sajátságos vízhálózattal találkozunk itt abból adódóan, hogy a Kárpátok külső lejtőjének vizei, így a Bodza is, mindjobban hátrafelé vágta magát, ezt a jelenséget nevezik a geomorfológiában hátráló eróziónak. Így jutott el annak az eredeti erdélyi Bodzának a vonaláig, mely a Háromszéki-medence felé sietett... A hátráló Bodza azt magába kapcsolta, tehát irányát megfordította, a Kárpátok külső lejtője felé csapolta le. Így fordult meg a Bodza folyó, mely a Csukástól, ahonnan ered, eredetileg általában mindvégig északra tartva, Borosnyónál a Háromszéki-medencébe folyt. Később azonban Bodzafordulónál élesen délkelet felé térült, s azóta a román alföldre (Munténia) lép ki.  

És érdekességként maradjunk még a vizeknél. Bodzamezőn fogynak a magyar anyanyelvűek, mi azonban mindig bekopogunk Pető Lajos ismerősünkhöz, aki elmondta: Bodzafordulón csak az ortodox húsvét utáni pénteken ér véget a húsvét, a vallásos ünnep, amikor mindig kivonulnak a városiak a sportpálya közelében csörgedező, gyengén kénes forrásvízhez, melyet gyógyvízként ismernek. A gyógyvízszentelés – Izvorul tămăduirii néven – húsvét utáni vallásos népszokássá vált. Nem más ez, mint az életet adó víz minden évi felszentelése azzal a céllal, hogy helyi idegenforgalmi vonzerőt képezzen, ami a vallásos román lakosság számára az ásványi gyógyerőt megsokszorozza és fogyasztását igencsak kívánatossá teszi. Menet-jövet a forráshoz zarándokolók még imát is mondhatnak, mert útjukba esik a város régi, 1840-ben épült görögkeleti temploma.

Mi az, hogy Szita?

– tettük fel a kérdést a minket fogadó Nicolae Stoica szitabodzai polgármesternek.

– Én úgy tudom, hogy amikor ennek a Bodza folyónak a forrásvidéke kialakult, a sziklák között a hegy vize úgy csörgedezhetett át, mint egy szűrőn – felelte.
Tudunk arról, hogy Szitabodzán tárták fel – nem messze, a 10-es országút mentén – megyénk ismert őskori települését, miként arról is, hogy ilyenre e szűkebb térségben több helyen rábukkantak. Azért jöttünk, hogy legalább egy legközelebbi kutatási pontot megpillanthassunk. A község Cremenea nevű településrészén álltunk meg, ahol a polgármester azonnal hívta azt a tulajdonos asszonyságot, akinek veteményese végében a Bodza magas folyóteraszán ástak a régészek, nem is egy alkalommal.

– Doamna, hol vagyunk most? – kérdeztem. – A mi kertünkben, a tulajdonos Buzea Gheorghe, Sita, Cremenea 883. szám. Itt a kert végében a talaj tele van azzal a kővel, amit mindenki itt keres, remélem, ismét nem akarnak ásni, mert gyönyörű a kukorica és a pityóka is.

Szitabodzán az első világháború előtt, 1911-ben egy brassói régész felfigyelt a történelem előtti ember telephelyére, ahol sok primitív, pattintott tűzkőből készült vágó-kaparó szerszámra lelt, de nem találta meg az ott élők csontmaradványait. A leletek korát a középső kőkorra, a mezolitikum idejére (10 000/8000–Kr. e. 5500) helyezte. Évtizedekkel ezelőtt hazai román régészek is erre az eredményre jutottak. A szerencsés felfedező Teutsch Gyula brassói régész volt, aki a paleolitikum aurig­naci korában élő ősember szerszámait találta meg, a pattintott, homorúan hasadó tűzkőből, jáspisféleségből készített vágó- és kaparóeszközöket. Az eszközök mellől holtszénmaradványok és a kőkorszaki ember táplálékául szolgáló állatok csontjai kerültek napfényre.

Itt állt Szent László-köve

Bodzakrasznán

folytattuk utunkat, ahol valamikor pionírtábor volt, magam is emlékszem rá. Tudomásom szerint ott működött zágoni gróf Mikes Benedek legrégebbi üveggyára, amely állítólag kristályüvegre szakosodott. Ezt innen 1890-ben Bárkányba költöztette, s onnan Sepsibükszádra.

Meglepetésemre a hutáról a polgármester is tudott. „Itt kellett lennie” – mutatta az egyetlen álló épület mesterien megépített bolthajtásos pincéjét. „Ilyent manapság nem építenek – mondta. – Átvettük a helyet a megyei tanácstól, elkészíttettük egy turisztikai komplexum tervezetét, aki Buzău felől a mi megyénkbe belép, egy csodát fog majd megtekinteni.”

Bodzakraszna megyénk délkeleti települése. Itt ömlik a Kraszna-patak a Bodza vizébe, ott kezdődik a Bodza festői völgyszorosa. A folyót egyre szűkebb mederbe kényszeríti a Szilon-havas, másfelől a Bodzafordulói-hegység. A Bölényes-hegy masszívumának déli szélén magaslott az időközben lerobbantott Szent László köve sziklaformáció, lenn, a mélyben sziklaomladékokon zuhatagról zuhatagra törtet alá a folyó. Itt van megyénk és Buzău megye határa, itt volt az egykori Magyarország és a Román Királyság államhatára, ahol semmi egykori épület nem maradt fenn.

A szoroson a közlekedést csupán a 19. század végén építtette ki Háromszék vármegye törvényhatósága Lécfalvi Gyárfás Győző királyi főmérnök irányításával. Sajnos, a műút korszerűsítése alkalmával megsemmisült a Szent László-szikla, pedig ennek lábánál került napvilágra 1887-ben az a 16 rúdból álló aranykincs, amely bodzakrasznai aranylelet néven ismert a szakirodalomban, s a szakértők szerint a római korból való volt.

Új harangláb Bárkányban – Anișoara Neagovici

Magunk keresése Zágonbárkányban

A hetvenes években itt kerestük az egykori huta törött üvegmaradványait, tudni akartuk, hogy mit gyártott itt Mikes Benedek: színes és csiszolt üvegeket, melyek gyártásának később Bükszádon vetett véget az első világháború. Megfogytak itt is régi magyar ismerőseim, meghalt az öreg Márton Józsi bácsi, aki mindent tudott falujáról, s akit otthon nem Józsefnek, hanem Józsinak szólított az egész bárkányi románság, úgy tudták, hogy a Józsi és a József két külön név.

– Emlékszem magára, tőlem érdeklődött évekkel ezelőtt, hogy hol van a bárkányi Büdösvíz. Akkor felmentek a Kósába, s el akartam volna mondani, hogy azt a patakot azért nevezik Kósának, mert Kossuth ott veszítette volt el a háborút. Itt úgy tartják, én is úgy hallottam! Bárkány Zágonnak volt valamikor a 11-es számú utcája. Az egész terület a Mikes grófé volt, s itt az ő munkásai éltek, magyarok is, románok is. Itt borkányokat fúttak, s ezt a nevet kapta a falu is. De azóta nagy lett! Nekem apám is itt született, s én is. Nagyapám zágoni volt. Van itt katolikus is és református is, de sokan élnek vegyes házasságban. Nekünk, katolikusoknak van egy harangunk is, szépen szóló hangja van. Ez tiszta igaz, mert amikor erős idő jön, s kezdik húzni, egyre kedvesebbre változik az ájer járása.

Nagyon megapadt a bárkányi katolikus filia lélekszáma – tudtuk meg a zágoni anyaegyháznál, csak halotti megemlékezéskor, karácsonykor és házszenteléskor megy Bárkányba a plébános. „De hiszi-e, mi mégis mindig várjuk” – mondotta Józsi bácsi utolsó találkozásunk idején.

A zágonbárkányi ortodox lelkész felújíttatta a katolikus haranglábat, Anișoara Neagovici hozott még egy harangot, s a kettőt három pap szentelte fel... A katolikus harang, amely elűzi a vihart, 1901-ben készült.