Szilvássy Carola Református szeretetotthonMegkezdődött a bejelentkezés

2024. május 15., szerda, Közélet

A tavaly májusban felavatott szeretetotthon egy hónap múlva nyitja meg kapuit a beköltözők előtt. Ennek érdekében hétfőn megkezdődött a tulajdonképpeni beiratkozás: az otthon várja az érdeklődőket, leendő lakóit. A sepsiszentgyörgyi Szilvássy Carola Református Szeretetotthont az Erdélyi Református Egyházkerület építette, működtetésével a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány (DKA) idősgondozó ágazatát bízta meg.

  • Lakóira vár az új otthon. Fotó: Facebook / Szilvássy Carola Szeretetotthon
    Lakóira vár az új otthon. Fotó: Facebook / Szilvássy Carola Szeretetotthon

A Tavirózsa utca 18. szám alatti épület földszintjén már tavaly ősztől végzi a Diakónia az otthoni gondozással kapcsolatos adminisztrációs teendőket, és itt fogadják támogató szolgálataik igénybe vevőit is, de küldetésének megfelelően a szeretetotthon igazán csak akkor fog működni, amikor megtelik a főépületben az ápolóotthon és a másik épületszárny­ban a védett lakásoknak helyet adó rész. Jelenleg ez a folyamat indult el a kérések iktatása által – tudtuk meg az intézmény vezetőjétől.

Tóth Anna, a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány idősgondozó ágazatának igazgatója lapunk megkeresésére elmondta, a 46 férőhellyel rendelkező ápolóotthonban a gondozásra, ápolásra szorulókat fogadják kétágyas, televízióval, megfelelő bútorzattal ellátott szobákban. Ebben az egységben a demenciában szenvedő fennjáróknak külön egyágyas szobákat is biztosítanak.

A védett lakásokban harmincnégy helyre lehet jelentkezni, ezek a stúdiólakások kétszemélyesek, a nappali rész elkülönül a hálótól, az elválasztóban elhelyezett forgatható TV mindkét irányból látható. Mindkét egységben a szobák saját fürdőszobával rendelkeznek, az egészségügyi felügyelet és ellátás biztosított. A védett lakásokban személyenként 4600 lej a havi befizetési költség, az ápolóotthonban 6200 lej.

Lapunk megkeresésére Tóth Anna korábban elmondta, sok idős, gondozásra szoruló beteg rendelkezik különböző forrásból származó segéllyel, ezeket mind fel lehet használni a befizetés összegének előteremtésekor, aki pedig még nem rendezte ilyen jellegű jogosultságát, érdemes megszereznie, ezzel kiegészítheti jelenlegi jövedelmét. Ezért azt javasolja, azok a családok, akik idős hozzátartozójuk beutalásán gondolkodnak, kezdjék el a rászorultsága szerinti besorolási folyamat elindítását, az így megszerzett juttatásokkal tudják kiegészíteni a szeretetotthonba befizetendő összeget.

Egy másik lehetőség az állami, önkormányzati támogatás, ez jelenleg csak azoknak az intézményes ellátásra szoruló jövedelem nélkülieknek, illetve kisjövedelműeknek jár, akik állami fenntartású otthonba jelentkeznek. Ez esetben a lakhely szerinti helyi önkormányzat szociális ügyekkel megbízott szakembere helyzetfelmérés alapján javasolja az intézményes beutalást és az állami támogatást – közölte lapunk megkeresésére a sepsiszentgyörgyi Szociális Támogatási Igazgatóság szolgáltatásvezetője. Szép-Márk Linda elmondta, a szociális törvény vonatkozó előírásai áprilisban változtak, az új módszertani útmutatók szabályozzák majd annak lehetőségét, hogy a magánjellegű szociális intézményekbe beutaltak miként részesülhetnek állami támogatásban, hogy ki tudják fizetni az illető intézményben megszabott havidíjat.

A szeretetotthon két bentlakásos egységébe való beiratkozáshoz személyi iratcsomót kell összeállítani, ennek részleteiről a 0267 315 559-es, a 0726 376 829-es, illetve a 0726 378 155-ös telefonon lehet érdeklődni, valamint a carola@diakonia.ro e-mail-címen, a diakonia.ro oldalon és a Szilvássy Carola Facebook-oldalán.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 459
szavazógép
2024-05-15: Közélet - Fekete Réka:

Díjazott háromszéki diákok (A magyar nyelv napjai négyfaluban)

Díjakkal, dicséretekkel tértek haza háromszéki diákok a Magyar Nyelv Napjai Négyfaluban rendezvény részeként hét végén megtartott Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőről (KAV), amely egyben a barcasági magyarok fontos anyanyelvi ünnepe, amikor iskola, civil szervezet, egyház közösen mutatja fel saját értékeit és osztja meg azokat az erdélyi iskolákból érkező tanár- és diákközösségekkel.
2024-05-15: Máról holnapra - Mózes László:

Erőt a szórványban, a tömbben és Európában

Közélet iránt érdeklődő erdélyi, székelyföldi magyar atyafi nem csupán a választási kampányban elhangzó szavakra figyelhet, hanem felfrissítheti szülőföldjével kapcsolatos ismereteit is, újra találkozhat távolabbi, szórványvidéki települések szép magyar nevével.