Ökumenikus ballagás SepsiszentgyörgyönMindig válasszátok az életet

2024. május 27., hétfő, Közélet

Bármilyen nehézségekbe is ütközzetek, mindig válasszátok az életet – egyebek mellett ezt az erős üzenetet fogalmazta meg beszédében Antal Árpád polgármester péntek délelőtt a sepsiszentgyörgyi belvárosi református templomban, ahol mintegy hatszáz magyar végzős diákot köszöntöttek az ökumenikus ballagáson, idén immár 26. alkalommal.

  • Fotók: Albert Levente
    Fotók: Albert Levente

A hagyományokhoz híven ezúttal is az iskolazászlók bevonulásával, illetve a Gaudeamus közös eléneklésével indult a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége alsó-háromszéki szervezete és a sepsiszentgyörgyi történelmi egyházak szervezte ökumenikus ballagás, amelyen a megyeszékhely hat középiskolájának líceumi és szakiskolai végzősei vettek részt.

Papp Attila református lelkész házigazdaként köszöntötte a vendégeket, majd Végh Nimród evangélikus lelkész ünnepi igehirdetése következett, melyet a Pál apostol korinthusiakhoz írt első leveléből kölcsönzött igére épített: „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe.” Egy általa a fiatal végzősök körében végzett közvélemény-kutatás válaszait ismertetve elmondta, csak kevesen jelezték azt, hogy szeretetre vágynának. „Amit megkapunk, az megszokottá válik, arra nem vágyunk” – mondta, és rögtön megjegyezte: biztos abban, hogy a ballagók életében a kezdetektől fogva jelen van a szeretet a gondoskodó, támogató szülők, a család révén. A pedagógusok, tanárok szintén fontos szerepet játszottak abban, hogy ezt az érzést az iskolában is megtapasztalják, „hiszen egy jó pedagógus nem csupán tanít, hanem nevel is, és ebben a szeretet a legfontosabb eszköze” – hangsúlyozta. Az iskolában szövődő barátságok akár élethosszig elkísérnek, a közös célok és álmok pedig a diáktársak közti szeretetet erősítik – fűzte hozzá. Úgy vélte, a közösségünktől, szülőföldünktől és városunktól kapott szeretetről sem szabad megfeledkezni, „ha tanulmányaitokat más településen is folytatjátok, bárhová is kerültök, mindig büszkék lehettek arra, hogy honnan származtok, tanulmányaitok után pedig visszavárunk benneteket” – fogalmazott.

Ilyés Zsolt római katolikus plébános imáját követően Péter Sándor, a megyei pedagógusszövetség tiszteletbeli elnöke idézte fel, miként született hagyomány a 26 évvel ezelőtt első alkalommal megszervezett ökumenikus ballagásból, s elismerte: évről évre mindig izgalommal készül az eseményre. „Ezek az istentiszteletek azért is felemelőek, méltóságteljesek, mert gyönyörű szép magyar nyelven szólnak az igék a hallgatósághoz. Minden hagyományt ápolni kell, de különösen a magyar nyelvet, használni ott, ahol erre lehetőség van, ott, ahol az ember igazán magyarnak érezheti magát” – fogalmazott.

 

 

Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke arra hívta fel a fiatalok figyelmét: most már elérkezett az idő, hogy felelősséget vállaljanak önmagukért és saját céljaikért. Bátorításként fűzte hozzá, nem lesznek egyedül, „elkísér majd szüleitek óvó szeretete, tanáraitok támogató tekintete”, és mindaz, amit az iskolában töltött évek alatt összegyűjtöttek, az a tudás, amely nem csupán az érdemjegyekről, hanem sokkal többről szól. Arról a tudásról, „amelyben benne van őseink ragaszkodása a szülőföldhöz, benne vannak anyanyelvünk édes szavai, benne vannak azok az értékek, amelyekre drága kincsként vigyázzatok, bármerre is jártok majd: emberség, becsület, Isten” –  szögezte le.

Közvetlen hangvételű beszédében Antal Árpád polgármester személyes történetet osztott meg, és egyebek mellett arról mesélt, mi érdekelte őt 18 évesen, illetve a saját érettségi találkozóin összegyűjtött tapasztalatait, legfontosabb következtetéseit osztotta meg a ballagó diákokkal. Elmondta, azokkal, akik az itthon maradás mellett döntöttek, határozottan azt érzik, „teljes életet csak a szülőföldön lehet élni”. Arra biztatta a fiatalokat, menjenek el, tanuljanak, gyűjtsenek tapasztalatot, de térjenek haza. Mindig fogalmazzanak meg elérhető célokat maguknak, válasszanak jó társat, akivel szeretetben tudnak élni, és bármilyen nehézséggel szembesüljenek, mindig válasszák az életet – tanácsolta.

Az ökumenikus istentiszteleten köszöntötte a fiatalokat Kiss Imre főtanfelügyelő is, a végzősök nevében Sánta Eszter mikós diák szólt a ballagókhoz, az eseményt diáktársak énekei, szavalatai színesítették. Péterfi Ágnes unitárius lelkész kérésének eleget téve, az ünnepség résztvevői egymás kezét megfogva mondták el közösen az Úr imáját.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Hol tervez nyaralni idén?









eredmények
szavazatok száma 337
szavazógép
2024-05-27: Sport - Miska Brigitta:

Döntetlennel és vereséggel zárták az alsóházi rájátszást (Labdarúgás, 3. Liga)

A Kézdivásárhelyi SE szombaton döntetlennel, a Sepsi OSK II. vereséggel fejezte be a harmadosztályú bajnokság alsóházi rájátszását. Az utolsó, 10. fordulóban a felső-háromszéki csapat hazai pályán kétszer is vezetést szerzett, mégis osztozott a pontokon a Viitorul Curița elleni mérkőzésen, míg a sepsiszentgyörgyi együttes három góllal kikapott a Brassói SR otthonában.
2024-05-27: Máról holnapra - Demeter J. Ildikó:

Az adóhatóság és a bíróság között

Új szintre emeli az adócsalás elleni küzdelmet az adóhatóság átszervezése – jelentette be Marcel Boloș pénzügyminiszter pénteken, amikor a bukaresti törvényszék úgy döntött, mégsem kell behajtani Dan Voiculescutól 62 millió eurót. Ugyanazon a napon helyezték hatósági felügyelet alá a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) két tartalékos tábornokát – egyikük Florian Coldea, aki 12 évig volt a hírszerzés második embere –, a velük összejátszó ügyvédet és egy üzletembert. Sűrű nap volt!