Irodalmi művek átültetése egyik nyelvből a másikba nem csak a különböző nemzetek irodalmai közti átjárhatóságot biztosítja, a fordítás kultúrát is közvetít – ennek kifejtése lett volna a feldobott labda annak a műfordítói-szerkesztői műhelynek, melynek meghívottjai Koszta Gabriella, Király Zoltán és Lövétei Lázár László voltak – utóbbi moderátori minőségben is.
Műhelytitkokról végül kevés szó esett, a beszélgetés inkább a fordítói munkához vezető út kialakulásáról szólott. Ennek magyarázata pedig az, hogy Koszta Gabriella nem irodalmárként került erre a pályára: színészi végzettséggel, számtalan színpadi fellépéssel a háta mögött kapott felkérést az Európa Kiadótól műfordításra. Persze, fordított azelőtt is, kedvtelésből, de őt valójában a színpadi játék érdekelte. Csiki László kezdte meg Mircea Cărtărescu egyik regényének magyar nyelvre való átültetését, az ő váratlan halála után kérték meg a munka folytatására, s hogy elvállalta, arra két magyarázatot adott: Magyarországon élve, de Romániában születettként jól ismerte a romániai közeget, azontúl úgy véli, a fordításnál is nagyon fontos színészként működni: hogy ő maga bújjon bele a fordítandó mű szereplőjének bőrébe. Így hát számára a fordítás játék is, tette hozzá.
Király Zoltánnál egyszerűbb volt a műfordításhoz vezető út: a szebeni születésű, Németországba emigrált Franz Hodjak verseinek magyar nyelvre való átültetésével indult pályája, bár mégsem annyira egyszerűen, hiszen a német nyelvet nem ismerve, Hodjak románra fordított verseit fordította magyarra. A közvetítő nyelv használatával készült fordítások nem ritkák a magyar irodalomban, sok ma is használt fordítás így jött létre – ezt már Lövétei Lázár László tette hozzá, a maga során felelevenítve ő is a műfordításhoz vezető útját: tipikus stréberként határozta meg magát, aki kamaszként, színmagyar közegben élve, románul szinte semmit sem tudva kezdett „idétlenkedni a fordítással”, aztán egyetemistaként az Előretolt Helyőrség román oldalainak szerkesztését bízták rá kollégái, „hálás” is volt nekik emiatt.
A feldobott labdához közelebb vezetett a férfi női szerzőt, nő férfi szerzőt fordításának kérdésköre, ezt nem annyira magyarázattal, mint inkább felolvasással illusztrálták: Király Zoltán Elena Vlădăreanu egyik versét, Koszta Gabriella Cristian Teodorescu regényének egy részletét, Lövétei Lázár László Doina Ioanid versét olvasta fel, azaz próbálta felolvasni, mint már többször megtörtént vele, ezúttal is elérzékenyült olvasás közben. A zárszót Koszta Gabriella adta meg: nem férfit vagy nőt, hanem szöveget fordítunk, mondta. Arról, hogy tartalmat vagy formát kell-e fordítani, talán egy másik alkalommal esik majd szó.
