Nagyálmos Ildikót és Karda Zenkőt Muszka Sándor költő mindenekelőtt találkozásukról faggatta, szerencsétlen megfogalmazással „szerelem első látásra” volt a válasz részükről, s ha már így indult a beszélgetés, hát „szerelemgyerek” lett az illusztrált verseskötet megnevezése. Mely, kétségtelenül, női verseket tartalmaz, ismerte be Nagyálmos Ildikó, meglepő módon viszont Karda Zenkő is azt mondta, illusztrációi szintén női rajzok. Nagyálmos Ildikó hosszú ideje csak gyerekverseket ír, adta hát magát a következő kérdés: mit nehezebb írni/illusztrálni, gyerekverset vagy felnőtteknek szólót? A grafikus szerint a legfontosabb az, hogy a szöveg jó legyen, hogy tudjon azonosulni vele, a költő szerint gyerekverset a nehezebb, nem csak azért, mert az ifjú olvasók őszintén kifejezik tetszésüket vagy nemtetszésüket, hanem mert a nekik szóló versnek viccesnek, dallamosnak kell lennie, „komolykodni nem szabad”. Holott, állapította meg Muszka Sándor, Nagyálmos Ildikó verseiből kitűnik, sztoikus nyugalommal figyeli a világot – most már, tette hozzá a költő, beismerve, hogy negyven fölött már annyira nem hadakozik mindenkivel, úgy fogadja el környezetét és benne önmagát is, ahogyan van, és már a világot sem akarja megváltoztatni.

Az önmaga útját járó, a sokat, de nem feltétlen a keresés vágyáért utazó költő talált élményeiből aztán bőséges ízelítőt kaphatott a jórészt középkorú hölgyekből álló közönség, részint a költő tolmácsolásában, részint Orbán Ferenc előadásában, miközben egy kivetítőn folyamatosan jelentek meg az illusztrációk is – a felolvasások-énekek pedig jó alkalmat szolgáltattak két következtetés levonására: hogy igenis, létezik női irodalom, és hogy a vers önmagában, bármilyen jó is legyen, nehezebben találja meg olvasóját, mint ha kép, s pláne ha zene is van hozzá társítva.