Mesebeli gyermeknap Zabolán

2024. június 6., csütörtök, Szabadidő

Nagy sikerrel zajlott le az első gyermeknapi rendezvény a zabolai Nőszervezet, a Pro Zabola Egyesület és a helyi tanács szervezésében.

  • Hangulatos gyermeknap Zabolán. Fotó: Zabolai Nőszervezet
    Hangulatos gyermeknap Zabolán. Fotó: Zabolai Nőszervezet

A gyermekek és szüleik 10 óra körül érkeztek a futballpályára, ahol már várta őket a lelkes csapat. A bejáratnál minden résztvevő kapott egy kis kártyát, amelyen sorszám és a játékok voltak feltüntetve. Szabadon választhattak, hogy milyen sorrendben mennek a játékokat kipróbálni. Volt célba dobás, arcfestés, ugrálóvár, mesesarok, kötélhúzás, de sokan kipróbálták a biciklis akadálypályát is, amelynek teljesítése után vezetői engedélyt is kaptak. A nap fénypontja a sétavonatozás volt. A gyermekek a játékok közt pihenésképpen ehettek zsíros kenyeret és frissen sütött fánkot is. A rendezvény végén kihirdették a Mesebeli gyermeknap című rajzpályázat nyerteseit, ahol tulajdonképpen minden résztvevő kapott egy kis ajándékot. Remekül sikerült ez a nap, reméljük, lesz folytatása. Köszönet illeti a rendezvény támogatóit: a Secuiana Rt.-t, a Sicmaster Kft.-t, Bajka Attilát és Katalint (pánkó), valamint Babos Gézát és Keresztes Lászlót (pörkölt).

Haan Deák Anikó

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2024-06-06: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Drónnal figyelik a szemetelőket

Korszerű berendezést, megfigyelő drónt is használ a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség környezetvédelmi osztálya, hogy szemmel tartsa az Olt partját, ahol korábban több esetben észleltek illegális szemétlerakást. Hosszú ideig bevett szokás volt, hogy szekerekből vagy autókból nagyobb mennyiségű hulladékot ürítettek a folyó árterületére – derült ki beszámolójukból.
2024-06-06: Kultúra - Nagy B. Sándor:

Bűnökről és erényekről a mozgásszínház nyelvén

Mozgalmas lesz az évad vége az M Studio Mozgásszínházban: pénteken és szombaton bemutatóval várják a közönséget, június 17–23. között pedig a Flow fesztivál ötödik kiadását tartják, melyre öt országból várnak előadásokat. A Hétből hat (Six out of Seven) című, Eoin Mac Donncha koreográfiájában készülő új produkcióról Márton Imola társulatvezető nyilatkozott lapunknak.