A baróti Cimbora Óvoda felkérést és megbízást kapott a Kovászna megyei Tanfelügyelőségtől egy tudományos szimpózium megszervezésére Értékőrzés, értékteremtés, értékátadás a Kovászna megyei óvodákban címmel. A szimpóziumra június 14-én, pénteken Nagyajtán került sor.
Azért választottuk a szimpózium helyszínűl Nagyajtát, mert ott találtuk meg azt az épített örökséget és azt az értékőrző hozzáállást, mely véleményünk szerint az óvodai értékmentő munka, a közösségformáló és jövőteremtő erő alapjául is szolgálhat – hangsúlyozta Kisgyörgy Tünde, a baróti Cimbora Óvoda vezetője.
Mint kidomborította, a Nemzeti Értéknevelési Program célkitűzéseihez alkalmazkodó óvodai oktatásban ugyanis ma már nagy hangsúlyt kell fektetni a gyermekek nevelésének alapját képező szociális és erkölcsi magatartásformák kialakítására.
„A nevelés – mint mondta, – alapvetően értékközvetítő folyamat. Olyan szándékos és célirányos tevékenységek összessége, amelyek a gyermek fizikai, erkölcsi és értelmi-érzelmi erőinek fejlesztésére irányul. Az érték általában egy olyan termék, amely hozzájárul a szűkebb és tágabb emberi közösségek fejlődéséhez, tehát rendelkezik egy határozott közösségfejlesztő funkcióval” – fűzte hozzá.
Kiemelte: „Változásban élünk, az értékek változásában, ami jelentősen befolyásolja a társadalom és azon belül is elsősorban a fiatalok életét. Megszűnt, érvényét vesztette a parancsszerű, külső vezérlés, és úgy tűnik, egy olyan korszakba léptünk, amikor – a költő szavaival élve – Az én vezérem, bensőmből vezérel! (József Attila: Levegőt!)”.
Az óvodavezető szerint a mai óvoda küldetése az, „hogy a gyermek személyiségét mint egyedi és megismételhetetlen testi-lelki-szellemi hármasságot a számára legoptimálisabb módon hagyja kibontakozni.”
Az óvodapedagógusok alapvető feladata a gyermek személyiségének harmonikus fejlesztése – emelte ki Kisgyörgy Tünde, hozzáfűzve, hogy „az értékekre, tulajdonságokra, képességekre kiemelten figyelünk, azért, hogy a gyermekek tudjanak kezdeményezni és ezáltal valami igazit kialakítani, értékeiket, kultúrájukat megőrizni stb. A társadalom fennmaradásának fontos feltétele, hogy kialakítsa a számára legelfogadhatóbb, működését legoptimálisabban biztosító értékek rendszerét, és gondoskodjon azok fenntartásáról, megőrzéséről és átörökítéséről.”
A szimpóziumon részt vevő pedagógusok ezen gondolatok szellemében mutathatták be értékőrző és értékközvetítő tevékenységeiket.
A rendezvényt a házigazda óvoda gyermekei nyitották meg tánccal, majd Bihari Katalin óvodapedagógus és Szőcs Imola szaktanfelügyelő köszöntötte a résztvevőket. Ezután a Cimbora Óvoda pályázati felhívására beérkező pályamunkákat mutatták be.
„A bemutatók gyakorlati, interaktív tevékenységgé váltak, általuk minden óvodapedagógus új tapasztalatokkal gazdagodhatott” – mondta el Kisgyörgy Tünde, a továbbiakban beszámolva arról, hogy a bemutatók után a nagyajtai vártemplom és vármúzeum megtekintése következett.
„Fekete Levente tiszteletes egy olyan világba vezette be a megyénk minden sarkából érkező 66 óvodapedagógust, ami az értékőrzés szuperlatívuszaként emlegethető. A felső-háromszéki és sepsiszéki pedagógusok is bizonyára erősíteni fogják Erdővidék hírnevét ezáltal. A templombemutatás után a pályamunkák értékelésére és emléklappal való jutalmazására került sor. Megfogalmazódott újra és újra, hogy nagyon jó együtt lenni és egymás által gazdagodni. Meglepetéssel szolgált a Fekete Hunor vezette nagyajtai citerazenekar igényes koncertje, méltó befejezést adva ezen helyszínen való jelenlétünknek” – fűzte hozza.
Harmadik helyszínként az óvódapedagógusok a középajtai Fűzi halastavat és szórakoztató-központot látogatták meg, ezáltal beékelve a programba nemcsak Erdővidék kulturális, de szabadidős lehetőségeinek gazdagságát is.
Böjte Ferenc