Hírsaláta

2024. július 4., csütörtök, Belföld

NEHEZEBB ÁTJUTNI BULGÁRIÁBA. Tatarozás miatt részlegesen lezárják a Romániát Bulgáriával összekötő giurgiui Duna-hidat, amelyen július 9-étől egyetlen sávon, váltakozva halad majd a forgalom. Az átkelő bolgár szakaszának tatarozása becslések szerint két éven át fog tartani – számolt be a Maszol.

  • Fotó: Facebook / Politia de Frontiera Giurgiu
    Fotó: Facebook / Politia de Frontiera Giurgiu

Cristian Pistol, a közúti infrastruktúrát kezelő vállalat vezetője tegnap jelezte, a hidat a bolgár szakhatósággal közösen gondozzák, a szomszédos ország képviselői döntöttek úgy, hogy július 9-étől lezárják az egyik sávot. Attól kezdve a közúti forgalom egyetlen sávon, hárompercenként váltakozva halad majd. Pistol közölte azt is, hogy a tatarozási munkálatok első szakaszában felbontják majd az aszfaltot, utána derül ki, hogy szükséges lesz-e a híd teljes lezárása. A giurgiui határrendészet azt tanácsolja az utazóknak, hogy a többi környékbeli átkelőt is használják. Teleorman, Konstanca, Dolj és Călărași megyében is vannak nemzetközi határátkelők, a román határrendészet honlapján elérhető Online Traffic alkalmazás pedig pontos információval szolgál a határátkelőknél tapasztalt várakozási időkre vonatkozóan.

ÁLLAMFŐ LENNE. Figyelembe véve eddigi politikai karrierjét, természetes és normális lépés lenne az indulása az államelnök-választáson – jelentette ki kedden Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje párt elnöke. Az ellenzéki politikus a kormánypalotában nyilatkozott a sajtónak, miután részt vett a választások menetrendjéről szóló konzultáción. „Egész politikai pályafutásomnak köszönhetően eljutottam oda, hogy biztosan tudom, mit kellene tennem Románia elnökeként, és más jelölteknél sokkal jobban el tudom végezni az államfői feladatokat” – jelentette ki Orban. Hozzátette, az államelnök- és a parlamenti választásokkal kapcsolatban a jobboldalnak közös stratégiát kellene kialakítania. (Agerpres)

EGY MEGYE, KÉTSZÁZ BEJELENTÉS. Az év elejétől 220 lakossági bejelentés érkezett Hargita megye településeiről a csendőrséghez medvék jelenlétéről. Járőreik mind a 220 esetben felkeresték a 112-es segélyhívó számon megnevezett helyszínt, és egy ideig ott is maradtak, hogy megbizonyosodjanak a medvetámadás veszélyének elhárulásáról. A június 17–23. közötti héten 24-szer riasztották a csendőröket 12 településről, míg a június 24–30. közötti héten 9 bejelentés érkezett hozzájuk Maroshévízről, Marősfőről, Zetelakáról, Solymosilázról, Csíkszépvízről, Kányádról és Csíkcsicsóból. (Agerpres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2024-07-04: Belföld - :

Pártfüggetlen államfőre szavaznának

A választópolgárok többsége szerint az ország következő elnöke a pártoktól független politikai vezető kellene hogy legyen – derül ki az INSCOP közvélemény-kutató legfrissebb, tegnap ismertetett felméréséből.
2024-07-04: Belföld - :

Lezárják a forgalom előtt az Olt völgyét

Jövő héttől kezdődően a tervek szerint egy hónapos időtartamra napközben lezárják az ország egyik legforgalmasabb tranzitútvonalát, az Olt völgyén keresztül vezető DN7-es jelzésű főutat – jelentette be tegnap Sorin Grindeanu közlekedési miniszter.