A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) szerdán kisorsolta a Román Kupa 2024–2025. évi idényének regionális szakaszát. A menetrend szerint Kovászna megye kupagyőztese, az Árkosi SE előbb hazai pályán játszik a Gyergyószentmiklósi VSK ellen, majd Maros megyébe látogat, ahol a Mezőpagocsai ASF vendégeként lép pályára.
A Román Labdarúgó-szövetség immár a harmadik idényben alkalmazza az új versenykiírást, amely szerint a megyék és Bukarest kupagyőztesei hét helyért küzdenek. A 42 együttest háromcsapatos csoportokra osztották, mindenhol három mérkőzést rendeznek. A csoportban az első helyezettek a régió döntőjében folytathatják, a végső győztesek megkapják a zóna Román Kupa-trófeáját, egyben bejutnak az első fordulóba. A székely megyék egy csoportba, a harmadik régió első hármasába kerültek, így Maros, Kovászna és Hargita megye kupagyőztesei összecsapnak, majd a csoportgyőztes a Brassó, Fehér és Szeben megye alkotta hármas legjobbjával néz farkasszemet a fináléban.
A Román Kupa regionális szakaszának csoportmérkőzéseit július 10-én, szerdán, 13-án, szombaton és 17-én, szintén szerdán játsszák 18 órától, a döntőt pedig július 20-án 17.30-tól szervezik. Az országos sorozat első fordulójára július 31-én, a második szakaszára augusztus 7-én, a harmadik állomására augusztus 14-én kerül sor, aztán a playoffkör augusztus 18-án lesz. A 16 továbbjutó mellé érkezik a SuperLiga legjobb nyolc együttese, akik a csoportkör mérkőzéseit október 30-án, december 4-én és december 18-án játsszák. A negyeddöntőket 2025. április 2-án, az elődöntőket április 23-án rendezik, a kupagyőztes kilétére május 14-én derül fény.
A harmadik régió első csoportjának programja: Árkosi SE–Gyergyószentmiklósi VSK (július 10., 18 óra), Mezőpagocsai ASF–Árkos (július 13., 18 óra), Gyergyószentmiklósi VSK–Mezőpagocsai ASF (július 17., 18 óra). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.