Napirenden a konzultatív testület létrehozása

2024. július 9., kedd, Közélet

Noha az új városi tanács csak októbertől kezdi meg mandátumát, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és az RMDSZ napirenden tartja a demokratikus román pártoknak felkínált lehetőséget: egy konzultatív testület létrehozását javasolják, tekintettel arra, hogy a helyhatósági választásokon egyetlen román alakulatnak sem sikerült a városi döntéshozó testületbe bejutni.

  • A sepsiszentgyörgyi városháza – ősztől nem lesz román tanácstag. Albert Levente felvétele
    A sepsiszentgyörgyi városháza – ősztől nem lesz román tanácstag. Albert Levente felvétele

Újságírói kérdésre válaszolva Antal Árpád sajtótájékoztatóján elmondta, tárgyalt az USR, a PSD és a PNL helyi vezetőivel. Utóbbi két alakulat részéről azt tapasztalta, hogy nyitottak a kérdésben, míg az USR esetében bonyolultabb a helyzet. A polgármester felidézte: az USR még a testület létrehozására vonatkozó, a választások másnapján elhangzott bejelentését követően jelezte, hogy elutasítják a felajánlást. Meglátása szerint az USR helyi elnöke, Dulányi-Balogh Szilárd akkori nyilatkozatát megértéssel kell kezelni, egy magyar nemzetiségű emberről van szó, aki egy román párt színeiben politizál. Antal Árpád vele is tárgyalt, és közölte, megérti, hogy ebben személy szerint nem akar részt vállalni, ám felajánlotta, hogy akkor a párt listáján szereplő román nemzetiségű jelöltek vegyenek részt ebben a testületben.

A polgármester ugyanakkor jelezte, az előzetes tárgyalásokon kívül konkrét lépés még nem történt a testület létrehozására, de mivel ennek a konzultatív tanácsnak októberben-novemberben kellene létrejönnie, addig kell megtalálni a formáját. A kérdés napirenden van, foglalkoznak vele, és bízik benne, a következő választási kampányok szele nem sodorja el, mert kiemelten fontos, hogy ez létrejöjjön.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2024-07-09: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Háromszék a sereghajtók között (Közzétették az érettségi-eredményeket)

Az első – nem végleges – eredmények alapján idén több háromszéki végzősnek sikerült az érettségije, mint tavaly ilyenkor, országszinten azonban megyénk a sereghajtók közé tartozik: ha az idei végzősök által elért eredményeket nézzük, akkor hátulról a hatodikok vagyunk. A jegyeket ezúttal is a román vizsga húzza le.
2024-07-09: Közélet - :

A biciklisekre és rolleresekre összpontosítanak

Fokozottan figyelik és ellenőrzik a kerékpárosokat és a rollereseket a háromszéki rendőrök e hét minden napján.