Kijevi gyermekkórházat ért találat

2024. július 10., szerda, Világfigyelő

Befejeződtek a mentési munkálatok az ukrán főváros, Kijev központjában lévő Ohmatdit gyermekkórház területén, amelyet hétfőn ért orosz rakétacsapás. Ihor Klimenko belügyminiszter tegnapi közlése szerint ezen a helyszínen két ember vesztette életét és 32-en sérültek meg. A Kijevet ért támadássorozatnak összesen 32 halálos áldozata lett.

  • Súlyos csapás érte Kijevet. Fotó: Facebook / Volodimir Zelenszkij
    Súlyos csapás érte Kijevet. Fotó: Facebook / Volodimir Zelenszkij

Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere arról tájékoztatott, hogy a belvárosi Sevcsenkivszkij kerületben három nő holttestét emelték ki egy ház romjai alól, velük együtt a gyermekkórház áldozatain kívül harmincan vesztették életüket a fővárosban. Szerhij Popko, Kijev katonai közigazgatásának vezetője hozzátette, hogy a hétfői orosz csapás következtében 117 ember sérült meg, és négy gyermek vesztette életét. Denisz Smihal miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány elkülönítette a kórház helyreállításához szükséges pénzt, és az érintett családok minden áldozatul esett tagja után támogatást kapnak.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) honlapján közölte, hogy a gyermekkórház elleni orosz csapás helyszínén egy ellenséges H-101-es orosz rakéta hajtóművének darabjait találták meg. Egyéb alkatrészei mellett megtalálták a rakéta motorházának töredékeit, amelyeken látható a leltári és a sorozatszáma, amelyekről az SZBU egy nappal korábban hivatalosan is közzétett fényképeket. „A szakértők következtetései egyértelműek: ez az oroszok célzott támadása volt” – emelte ki a szakszolgálat. Leszögezte, ezt nemcsak a becsapódási helyen talált rakétatörmelékek bizonyítják, hanem a repülési pálya adatainak elemzése, az okozott kár jellege, valamint nagyszámú videófelvétel és fotó is.

Moszkva tagadja a kijevi hatóságok állításait. Oroszország nem támad polgári célpontokat Ukrajnában, a kijevi gyerekkórház közelében egy ukrán rakétaelhárító rakéta csapódott be – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő tegnap újságíróknak. „Arra kérem önöket, hogy támaszkodjanak az orosz védelmi minisztérium nyilatkozatára, amely teljesen kizárja, hogy polgári célpontokat ért volna csapás. A tárca megmondta, hogy egy rakétaelhárító rakéta lezuhanásáról van szó” – mondta Peszkov az incidensről a média képviselőinek. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint „mint az már sokszor megtörtént az ukrán légvédelemmel, rakétái ismét letértek a pályáról, és lakóházakat, szociális intézményeket találtak el. Ez történt ezúttal is. Már megerősítést nyert, többek között számos szemtanú is igazolta, hogy a nyugati NASAMS légvédelmi rendszer egyik rakétája a kijevi Ohmatdit gyermekkórház területén lévő épületet találta el”.

Zaharova kifogásolta, hogy a kijevi beszámolók elhallgatják, hogy a kórház az Artyom gyár, az ukrán védelmi minisztérium épületegyüttese és az ukrán fegyveres erők raktárai közelében található. Rámutatott, hogy az ukrán fél szándékosan telepít légvédelmi rendszereket a lakónegyedekben, a civilekkel „emberi pajzsként” fedezve magát.

Anatolij Antonov washingtoni orosz nagykövet a diplomáciai képviselet Telegram-csatornáján nehezményezte, hogy az Egyesült Államok elhallgatja, hogy a kijevi gyerekkórházban egy ukrán légvédelmi rakéta okozott károkat. A diplomata felhívta a figyelmet, hogy az incidens a NATO-csúcs előestéjén történt. Szerinte a történteket a szövetség indokként fogja felhasználni az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások növeléséhez.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2024-07-10: Belföld - :

Kánikulariasztás

Kánikulára és kellemetlen hőérzetre figyelmeztető újabb riasztásokat bocsátott ki tegnap az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország teljes területére.
2024-07-10: Világfigyelő - :

Visszatért Robert Fico

Első alkalommal vett részt a szlovák kormány ülésén tegnap Robert Fico miniszterelnök az ellene május közepén elkövetett fegyveres merénylet óta.