Jézus útján járó gyermekek

2024. július 10., szerda, Közélet

Túlnőtte a falu határait a szotyori református egyházközség által szervezett vakációs bibliahét, az idei, immár ötödik táborba naponta ötven-hatvan gyermeket fogadnak, köztük Sepsiszentgyörgyről érkezőket is. A tanulást és játékot ötvöző program célja, hogy a gyermekek közelebb kerüljenek Jézushoz, megismerjék a keresztyén értékeket, megéljék a közösséghez való tartozás örömét.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Kedd délelőtt közös imával indult a napi foglalkozássorozat az alkalomra berendezett szotyori kultúrotthonban, ahol a bejárat mellett bibliai ige is hangol a táborra: „Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik” (Zsolt. 37:5). A népes gyermeksereggel az előző években összeforrt kilencfős csapat, lelkész, kántor, bábszínész és pedagógusok is foglalkoznak, és az idén konfirmált fiatalok szintén bekapcsolódtak, segítik a szervezők munkáját. Sánta Imre református lelkész különösen fontosnak tartja, hogy a különböző korosztályba tartozó gyermekeket, fiatalokat ily módon is összefogják, akik „együtt tanulnak, jól érzik magukat, s ennek közösségformáló jellege is van. Természetesen cél az is, hogy megismerjék azt a Jézust, aki elhívta őket, akinek ők is a gyermekei, így visszük őket közelebb hozzá, játékosan, történetek, énekek által, hogy megérezzék: egy gyülekezethez, az egyházhoz, Istenhez tartoznak. Próbáljuk úgy átadni a bibliai történeteket, hogy azt valósággal átéljék, mintegy részei legyenek a történésnek” – fogalmazott. Megjegyezte, a napi tevékenységek végén a gyermekek meleg ebédet is kapnak – idén is találtak olyan támogatót, aki fedezi ennek a költségeit –, a konyhai teendőket a nőszövetség tagjai végzik.

A vakációs bibliahetek témáját évről évre a Keresztény Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért (KOEN) Alapítvány dolgozza ki, az idén Éld át! név alatt futó program a virtuális valóságot és a valóságot helyezi előtérbe, ami a szotyori szervezők szerint különösen érdekli a mai gyermekeket. Nagy-Lázár József bábszínész, aki évek óta lelkes közreműködője a tábornak, úgy véli, mindezt egy szép kerettörténetbe ágyazták: egy fiatal világutazó, aki Jeruzsálemet mutatja be élő bejelentkezésekkel, találkozik egy furcsa figurával, egy piaci árussal, aki egy VR-szemüveget ad neki, ez repíti vissza Jézus idejébe. Elmondta, ezúttal az volt a kihívás, hogy megjelenítsék, érzékeltessék az influenszer történetét, illetve azt, hogy visszamegy időben a Jézus korabeli Jeruzsálembe. „Szerintem sikerült ezt megoldanunk. Egy függönnyel kettéosztottuk a teret: ami a színpadon játszódik, az a régi jeruzsálemi, bibliai történet Jézus életéből, míg a színpad előtt a jelen történései láthatók” – vázolta. Mindezt egyébként a mai ruházattal, eszközhasználattal – VR-szemüveg, mobiltelefon, laptop, élő bejelentkezés – is érzékeltetik. „Az a szép benne, hogy egy adott ponton összemosódnak a valóságok, nem tudod, hogy melyik a jelen, melyik a múlt, az a lényeg, hogy éld át a jelent, tedd félre a telefonod” – összegzett érdeklődésünkre.

Sánta Imre örömmel jelezte, táboruk iránt immár a falu határain túlról, a megyeszékhelyről is érdeklődnek, csapatuk pedig minden gyermeket szeretettel fogad. A péntekig tartó bibliahét foglalkozásait vasárnap istentisztelet zárja a szotyori református templomban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2024-07-10: Kármentő - László Zsuzsa:

Én, a megalkuvó

Aki ismer, tudja, hogy nemegyszer akkor is hangoskodtam, amikor éppen nem lett volna muszáj. Amikor nem feltétlenül az én dolgom lett volna az igazság zászlóját lengetve a barikádra rohanni. Az évek során elég sokszor próbáltak a barátaim, kollégáim vissza­rángatni a várható, nem túl kellemes következményekkel kecsegtető kirohanásaimból. Mondanom sem kell, hogy általában meg is lett a dühöngéseim eredménye.
2024-07-10: Közélet - :

A hazatérés napja Baróton

A baróti református templomban tartották vasárnap a hazatérés napját, amely a templom felszentelésére emlékezteti a híveket annak ünnepi évfordulóján.