A kifejezést nem én találtam ki, az újságban olvastam. Nem igazi háború, vér sem folyt Sepsiszentgyörgy utcáin, hál’ istennek halottja sincs ennek a gerillaharcnak, amely váltakozó sikerrel zajlik mindannyiunk szeme láttára a mindenkori városvezetők s a butiktulajdonosok között. A rendszerváltásnak becézett szekus államcsíny utáni években városunk minden tenyérnyi zöldövezetén, utcasarkán úgy jelentek meg a boutique-ok — a franciák így írják, tőlük csentük el a szót német segítséggel, és csapszéket, bódét, szegényes kis elárusítóhelyet értünk alatta —, mint eső után legelőinken a gomba.
Még örvendtem is nekik, és a jólét, az új rendszer áldása jeleként könyveltem el. Akinek volt egy kis pénze, ismeretséggel hozzájutott némi faanyaghoz, napok alatt fel is állította a magáét forgalmas helyen, s a rögtönzött italkimérők, gyors falatozók be is váltották a tulaj számításait. Éhes száj, főként száraz-szomjas torok került elég. Tudomásom szerint a polgármesteri hivatal engedélyével épültek a talponállók is, ahol a munkából megtérő polgár néhány deci után kívülről locsolta a barnított gerendákat, vécé nem lévén az útjába eső kiskocsmában. De a tehetősebb előbbre látók már folyó vizes illemhelyre is áldoztak, hogy ne kössön beléjük a tisztiorvosi szolgálat... Az évek teltek, a butikok szaporodtak, korszerűsödtek. A butikháború jelei akkor mutatkoztak, amikor egy régebbi tanácsülésen egy felvetésre azon kezdtek vitázni, hogy ha a butikok ilyen ütemben szaporodnak, butikváros leszünk, rajtunk fog röhögni a világ. És elrendeltetett: ha az egészet nem is, de az apraját le kell bontani. A zöldségárusoknak megkegyelmeztek, az öngyújtójavítóknak, a köpködőknek, az egészségügyi szabályokat lefitymálóknak nem. Naivul azt hittem, hogy városomban győzött a demokrácia, a Tanács szabta törvények mindenkire egyformán vonatkoznak. Gyáva voltam, amikor a segítségemet kérte Gizella asszony és férje, akik sok éven át kultúrát, művelődést árultak az ipari zóna, majd a szemerjai buszkanyar újságosbutikjában. Ismeretlen gazemberek beléjük kötöttek, feladták a standard sajtóbódét, és közelében építették fel gömbfából a sajátjukat. De nem sokáig élvezhették a családi vállalkozást, ők is megkapták a lebontási rendeletet. S mert a sajátjuk megfelelt a kereskedelem, vendéglátás követelményeinek, kérvényeztek, pereltek. Vesztettek, és lakat került a buszmegálló téli melegedőjére... Aztán mások megvették, és kiskocsmaként működtették tovább, üzemel azóta is. Akkori semlegességemet szégyellve elhatároztam: beállok közkatonának a városházára, részt veszek a butikháborúban. Akkor döntöttem így, amikor a Kovamat-üzlet végében álló újságosbódét egyszerűen felemelték és elvitték. Évtizedekig szolgált, de az utóbbi időben nem bírta a konkurenciát. Hol nyitott, hol nem. Mellé tettek vagy három éve egy emeletes vasládát, senki nem tudta megmondani, ki és minek. Az otromba pléhtákolmány elvette a helyet fűtől, virágtól, fától; tőlünk a szép panorámát... Ha kezembe adnak egy hegesztőpisztolyt, miszlikbe vágom, a hétszentségit! Győzzön már végre az igazság a Szent György-napjairól elhíresült, jobb sorsa érdemes városomban is. Brassóban, Bukarestben vesztettek a butikos-,,gerillák"!...
