Kicsi vagyok én ahhoz, hogy valami nagy eszmefuttatásba kezdjek a párizsi, igen nagy viharokat keltő olimpiamegnyitó kapcsán. Megy az kicsiségem nélkül is, nálam sokkal nagyobb elmék teszik mindenhol, minden szinten. Punktum. Hogy nekem mi a véleményem a látottakról, hogy mit közvetített felém a sokórás show, milyen gondolatokat, érzéseket ébresztett bennem, nem fogom itt megosztani. Megengedhetem magamnak, magánügy.
De azt, hogy milyen érzéseket, gondolatokat ébresztett bennem az újfent fejét felütő mindenkori mindent (is) tudás, azt valahogy nem bírom magamban tartani. Sok minden felmerült sok mindenkiben a megnyitó kapcsán, de futótűzként égetett, na, nem az olimpiai láng, hanem egy élőkép, amellyel beindult az igazi botrányokat okozó asszociáció. Mint tudjuk, Leonardo da Vinci Utolsó vacsorájának megcsúfolását látták benne, és ez által mindent, ami ezzel jár…
Azt mondtam, hogy nem fogom megosztani a saját gondolataimat, de azt csak el kell mondanom, hogy nekem a fent említett festmény nem jutott eszembe. Hogy egyébként mi a véleményem a látottakról, továbbra is magánügy… Mint tudjuk, a világméretű felháborodás után következett a magyarázkodás. Hogy ez nem az Utolsó vacsora, nem a keresztény hit egyik legfontosabb pillanatát idézték meg, hanem a görög mitológia egyik istenét – hiszen az olimpia a görögöknél kezdődött, innen Dionüszosz isten és az akkori lakomák, és így tovább… Mit ad Isten, ez így igaz. És ez továbbra sem valami mellett való kiállásom, csak ami tény, az tény. Legalábbis így tudjuk. Aztán pillanatokba sem tellett, meglett a másik (vagy egyidejű?) futótűzként terjedő megfejtés a párizsi életképre. Hogy az tulajdonképpen Jan van Bjlert XVI. századi holland festő „Istenek ünnepét” idézte. De sokak szerint ez pont olyan rossz, mintha Leonardo festményét rakták volna elénk a megnyitón, mert igazából már az is gyalázat volt. Mármint, amit a fent említett holland festő művelt anno, mármint az Utolsó vacsorával…
Na, itt leállok, mert ehhez is kicsi vagyok én. A görög mitológiából tudogatok ezt-azt, a dionüszoszi bulikról is hallottam már, de édeskevés mégis a tudásom, a fene egye meg! Mindenképp irigylem azokat, akik csípőből mindig is ismerték Jan van Bijlert és értelemszerűen a fent említett alkotását, minden porcikájában. Nincs kizárva, hogy az én műveletlenségem az oka, de én még sosem hallottam róla. Be kell vallanom férfiasan, hogy csak most találkoztam a nevével, de most legalább utánanéztem. Mert már kezdtem feldühödni azon, hogy mindenki ismeri, és mondja ezerrel, amit mond, mert ő aztán tudja és érti… Akárcsak a görög mitológiát szőröstül-bőröstül és a francia történelmet, kultúrát, de mindent is pont most.
Ha nem ez, akkor ott van szolgálatos vírus, háború, bármi: a mindenkori mindent tudás bármire rá tudja mondani ugyanazt. Mindenkinek elemi joga, hogy véleménye legyen bármiről, nekem is van. De mielőtt orra buknék a magam ingerküszöbén, amit a mások mindent tudása ellen tákolok napról napra feljebb, maradok kiváló tisztelettel és figyelemmel minden nem-mindent-tudó iránt…
Ui. Még szerencse, hogy minden csoda csak három napig tart. Lényeg a lényeg: éljen az olimpia, éljenek a résztvevők!
Fotó: Képernyőfelvétel