A 2024–2025-ös tanévtől kezdődően Romániában is korlátozzák a mobiltelefonok és más elektronikus kommunikációs eszközök használatát a vizsgákon, versenyeken és tanórákon – egyebek mellett ezt tartalmazza a diákok jogait és kötelességeit szabályozó új miniszteri rendelet, amely tegnap jelent meg a Hivatalos Közlönyben. Magyarországon múlt héten jelent meg hasonló rendelkezés.
A rendelet szerint a diákok bevihetik ugyan mobiltelefonjaikat az iskolába, de a készülékeket minden osztályteremben egy erre a célra kialakított, „biztonságos” tárolóban kell elhelyezniük, amelyhez csak az osztályfőnöknek, az igazgatónak vagy távollétükben az ügyeletes tanárnak van hozzáférése. Amennyiben a diák megszegi a tilalmat, a pedagógus „átveheti” a telefonját, amelyet még aznap, a tanórák után – kötelező módon – nem a diáknak, hanem a szülőknek vagy a hivatalos gyámnak szolgáltat vissza. A mobileszközök tanórákon történő használatát egyébként a közoktatási törvény is tiltja, de anélkül, hogy a tilalom megszegésének következményeiről rendelkezne.
A diákok jogállásáról szóló miniszeri rendelet másik újdonsága, hogy lehetővé teszi azoknak a diákoknak a kiküldését az óráról, akik viselkedésükkel zavarják a tanítást. Az osztályból magaviseletük miatt eltávolított diákokat nem írják be hiányzónak, de egy erre a célra kialakított, biztonsági kamerával megfigyelt elkülönítőbe kell menniük, ahol az iskolai kisegítő személyzet felügyelete mellett többletfeladatokat kell elvégezniük. Az Edupedu oktatási szakportál azt írta a rendelkezésről, hogy minden tanintézménynek ki kell jelölnie egy külön termet az említett „iskolai fogda” számára.