Magyarország legyőzhetetlen szabadságvágya, szabadságszeretete és Európa iránti szenvedélye nélkül a német egység elképzelhetetlen lett volna – mondta a német államfő tegnap a sopronpusztai Határnyitási Piknik Emlékparkban tartott megemlékezésen.
Frank-Walter Steinmeier a Páneurópai Piknik 35. évfordulója alkalmából rendezett eseményen arról beszélt, hogy az 1989-es soproni és debreceni történések további események katalizátorává váltak, „egy nyári napon szervezett piknikből a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) legnagyobb menekülthulláma lett”, végül pedig leomlott a vasfüggöny és a berlini fal. „A német egység Magyarországon tette meg az első fontos lépést” – fogalmazott a köztársasági elnök. A magyarok szabadság és demokrácia iránti vágya az egész földrészt felvillanyozta, az országot a reformok motorjává és a változások éllovasává tette – emelte ki Frank-Walter Steinmeier. Hozzátette, Magyarország ablakot nyitott, amelybe az egész világ betekintett, Németország pedig ezt sosem felejti el, és örökre hálás lesz érte a magyaroknak.
Európa történelmének és azon belül a magyar–német közös múlt fontos szeletéről emlékezünk meg – mondta a magyar államfő a sopronpusztai ünnepségen. Sulyok Tamás felidézte: 35 évvel ezelőtt a magyarok ismét beszálltak Európa sorsának alakításába. Ezt követően felgyorsult minden – emlékeztetett, hozzáfűzve: mi leráztuk a több évtizedes kommunista elnyomást, ismét független, szuverén részévé válhattunk a kontinensnek, Németország pedig egyesülhetett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.