Röviden

2007. június 2., szombat, Világfigyelő
Őszre elkészül a külkapcsolati stratégia

Ősszel az Országgyűlés elé kerülhet Magyarország külkapcsolati stratégiája, az összefoglaló tanulmány napokon belül kész lehet — mondta Göncz Kinga külügyminiszter tegnap azt követően, hogy beszámolót tartott az MSZP nemzetpolitikai tagozatának ülésén. Közlése szerint az összefoglaló tanulmányról nyáron tovább szeretnének egyeztetni a pártok szakértőivel, véleményformáló értelmiségiekkel és a nagykövetekkel. A stratégia kiemelten kezeli Magyarország biztonsági és gazdasági helyzetét, érdekeit, valamint a magyar identitás kérdését — közölte Göncz Kinga. A külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy a most készülő dokumentum ciklusokon átívelő stratégia lesz.

Munkanélküliség tekintetében is sereghajtók

Magyarország sereghajtóvá vált az Európai Unióban a munkanélküliségi adatokat illetően is — közölte Bernáth Ildikó, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának fideszes alelnöke. A tagállamok közül Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a munkanélküliek száma egy év alatt. ,,A munkanélküliség nő, a foglalkoztatás nem bővül, nem jönnek létre új munkahelyek, a pályakezdő munkanélküliek száma változatlanul elkeserítő mértékű. A Gyurcsány-kormány programjai nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Mindez azt bizonyítja, hogy sürgősen gazdaságpolitikai fordulatra van szükség Magyarországon" — vonta le a következtetést.

Oroszország az új tervet is elutasítja

Oroszország elutasítja a Koszovóról szóló BT-határozat új tervezetét is — jelentették be tegnap Moszkvában. Oroszország a tárgyalások folytatását támogatja annak érdekében, hogy olyan megoldás szülessen, amely mindkét félnek, Szerbiának és a koszovói albánoknak is elfogadható — mondta az orosz külügyminisztérium szóvivője. A nyugati országok csütörtökön javasoltak minimális mértékű módosításokat a Koszovóról szóló BT-határozattervezethez. Az új szöveg is ellenőrzött függetlenséget javasol az albán többségű szerb tartomány számára, de figyelembe vesz néhány orosz javaslatot is.

Hosszú távon is Irakban maradhatnak

Hosszú távon is Irakban állomásoztatná hadereje egy részét az Egyesült Államok — jelentette ki Robert Gates amerikai védelmi miniszter. Továbbra is az a terv, hogy szeptemberben értékelik az Irakban indított legutóbbi amerikai biztonsági műveletet — ismerte el a tárcavezető. Mint fogalmazott, ,,hosszú és tartós" iraki katonai jelenlétet előirányzó, Washington és Bagdad közötti ,,kölcsönösségen alapuló egyezség" lebeg előtte.

Emelkedett a megölt civilek száma

Irakban a múlt hónapban 30 százalékkal emelkedett a megölt civilek száma annak ellenére, hogy jelentős létszámban vetettek be biztonsági erőket az erőszakos cselekmények megfékezésére — derült ki az arab ország védelmi, belügy- és egészségügyi minisztériumainak az összesítéséből, amely tegnap került nyilvánosságra. A beszámoló szerint májusban 1951 polgári személy vesztette életét, vagyis naponta átlag 68-an váltak az erőszak áldozatává. Áprilisban Irakban 1498 civil halt meg. Az elesett iraki katonák száma azonban csökkent: májusban 46, míg áprilisban még 63 egyenruhás halt meg az erőszakos cselekményekben. Az iraki hadsereg májusi emberveszteségei messze elmaradnak az arab országban állomásozó amerikai haderőétől: májusban 119 amerikai katona halt meg, ami azt jelenti, hogy az arab ország ellen 2003 tavaszán indított offenzíva óta az amerikai csapatok számára ez bizonyult az egyik legvéresebb hónapnak.

Irán kész válaszolni

Irán ,,kész tárgyalni" a nukleáris programjára vonatkozó tájékoztatással és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel való együttműködéssel kapcsolatos kérdésekről — közölte tegnap Cristina Gallach, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének szóvivője Javier Solana előző napi tárgyalásairól. Az EU azt szeretné elérni, hogy Irán függessze fel az urándúsítást, míg ellentételezésként az ENSZ szüneteltetné az iszlám köztársasággal szembeni büntetőintézkedéseket. Mindamellett diplomaták szerint jelentős előrelépésként értékeltek minden olyan iráni ajánlatot, amely a múltbeli nukleáris tevékenységről szóló tájékoztatással kapcsolatos teljes együttműködésről szól.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1701
szavazógép
2007-06-02: Világfigyelő - Bogdán László:

Rend és zűrzavar (Magasles)

Az elmúlt hetet a magyar rendőrség fekete hetének nevezték. Némi joggal. Egyre-másra derültek ki bizarabbnál bizarabb korrupciós ügyek, melyekben főként az autópálya-rendőrség jeleskedett, aztán váratlanul felröppent egy még furcsább hír: egy bankfiók kirablását megakadályozó akció során az egyik helyszínen lévő rendőrtiszt egyszerűen megfújt négyszázezer forintot a kasszából (?!), noha tudhatta volna, hogy biztonsági kamerák lesik a helyszínen, s így tette nem marad titokban, mint ahogy ki is derült.
2007-06-02: Közélet - Hecser László:

Gyermeknap és hagyomány (Barót-napok)

Igencsak jó volt tegnap gyermeknek lenni Baróton: a városnapok alkalmával számtalan rendezvény kizárólag hozzájuk és róluk szólt.