A legutóbbi két mérkőzését elvesztő sepsiszentgyörgyi csapat hétvégén az újonc Unirea Slobozia ellen javíthat a SuperLigában. A hetedik fordulóban Bernd Storck legénysége szombaton 19 órától a táblázatban utolsó előtti együttest fogadja a Sepsi OSK Arénában.
Mindkét klub vereséggel hangolt az egymás elleni összecsapásra, a háromszéki együttes hétfőn a Kolozsvári Universitatea vendégeként maradt alul (3–0), az újonc pedig múlt pénteken hazai környezetben az FC Petrolul Ploiești ellen veszített (1–2). A két alakulat az eddigi hat játéknapot hasonló mutatókkal zárta: kilenc találatot kaptak, azonban Bernd Storck legénysége hétszer, az Adrian Mihalcea irányította gárda ötször volt eredményes. A székelyföldi csapathoz hasonlóan az Unirea Slobozia is remekül kezdte az idényt, az első fordulóban meglepetésre diadalmaskodott az FC Farul Constanța felett (1–0), aztán döntetlent játszott a címvédő FCSB (2–2) és az FC Hermannstadt (1–1) együttesével. Ezt követően elvesztette a soron következő három meccsét, ezáltal jelenleg tizenötödik a táblázatban. A sepsiszentgyörgyi alakulat legutóbb egy hónappal ezelőtt győzött, ezután kétszer osztozott a pontokon és kétszer vereséget szenvedett, de így is a hatodik helyen áll.
„Az utolsó mérkőzésen a teljesítményünk elmaradt az elvárttól, így háromgólos vereséget szenvedtünk. Remélem, hogy tanultunk a hibákból, a hétvégén pedig begyűjtjük itthon a három pontot. A Slobozia nagy lendülettel kezdte a bajnokságot, értékes pontokat szerzett az első három fordulóban. Azt gondolom, mivel újonccal találkozunk, így minket tartanak a meccs esélyesének, bár egyáltalán nem lesz könnyű a szombati találkozó ellenük. Adrian Mihalcea remek munkát végzett, az Unirea csapatát feljuttatta az első osztályba, ahol eddig nem vallottak szégyent. A bajnoki szünet előtt arra törekszünk, hogy behúzzuk az előttünk álló mérkőzéseket, mert nagyon sok pontot vesztettünk az elmúlt hetekben. Haladjunk lépésről lépésre, először a hétvégi összecsapást zárjuk győzelemmel, aztán koncentrálhatunk a Galaci Oțelul elleni találkozóra” – nyilatkozta Hadnagy Attila ügyvezető igazgató.
A hetedik forduló programja: FC Petrolul Ploiești–Galaci Oțelul (ma, 19 óra), Jászvásári Poli–FC Rapid (ma, 22 óra), Sepsi OSK–Unirea Slobozia (szombat, 19 óra), Bukaresti Dinamo–Universitatea Craiova (szombat, 22 óra), Kolozsvári CFR–FC Botoșani (vasárnap, 19 óra), FC Hermannstadt–FCSB (vasárnap, 22 óra), Gloria Buzău–Kolozsvári Universitatea (hétfő, 19 óra), Aradi UTA–FC Farul Constanța (hétfő, 22 óra). (miska)