A női kosárlabda Nemzeti Liga előző kiírásában az Aradi FCC együttesével ezüstérmet nyerő Biszak Boglárka a bajnoki címvédő Konstancai VSK csapatánál folytatja pályafutását – tudtuk meg a kovásznai születésű sportolótól. A 25 éves kosaras korábban a Kolozsvári U, a Kézdivásárhelyi SE és a Szatmárnémeti VSK alakulatában játszott, utóbbival a 2021–2022-es idény végén bronzérem került a nyakába.
Elmondása szerint bajnokságot szeretne nyerni, ezért a női kosárlabda Nemzeti Liga és a Román Kupa 2023–2024-es idényét magabiztos teljesítménnyel az első helyen záró Konstancai VSK csapatához igazolt a háromszéki Biszak Boglárka, aki tavasszal bajnoki ezüstérmet szerzett az Aradi FCC együttesével. „Mivel kosárlabda-pályafutásom mellett a továbbtanulás is fontos számomra, és Konstancán mindkettőt megvalósíthatom, nem volt nehéz a választás. Tavaly nagyon szimpatikus volt a tengerparti csapat, ahol kiválóak a körülmények és remek a hangulat” – nyilatkozta a 25 éves Biszak Boglárka.
A 175 centiméter magas játékos az aradiak mezében a pontvadászat előző kiírásában 21 mérkőzésen lépett pályára, ezek közül öt alkalommal kezdőként. A kovásznai születésű kosárlabdázó meccsenként közel 19 percet töltött a pályán, átlagban 3,5 lepattanót (összesen 74), 1 gólpasszt (21) és 6,3 pontot (133) szerzett. A kupasorozatban két párviadalon kapott lehetőséget: találkozónként átlagban 30 percet játszott, ez idő alatt 6 pontot (összesen 12), 5 lepattanót (10) és 3 asszisztot (6) jegyzett.
„Már több mint két hete edzünk és készülünk az előttünk álló idei kihívásokra. Izgatottan várom, hogy bemutatkozhassak az Euroliga-selejtezőben: szeptember 17-én itthon, majd 24-én idegenben játszunk a spanyol Casademont Zaragoza ellen. Csak a párharc után derül ki, hogy a legmagasabb szinten vagy az Európa-kupában folytatjuk, de bárhogy is alakuljon, bizakodóak vagyunk, és úgy vágunk neki a nemzetközi szereplésnek, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőle és a lehető legtovább jussunk. Motiváltak vagyunk, nyerni szeretnénk. Engem és a csapatot is nagyon frusztrálja az a tény, hogy még nem sokat tudunk a hazai bajnoki idényről. Egyelőre nincs meg a kezdési időpont, viszont annyi már ismert, hogy kevesebb együttes lesz, mint az előző idényben. A Konstancánál még nem sikerült egyeztetni az idei célkitűzésekkel kapcsolatban, mivel az alakulat játékoskerete még alakulóban van. Azt viszont elmondhatom, hogy bajnokságot akarok nyerni” – jelentette ki határozottan.