Ezt a tanulmányt Gyulafehérvárra nagyon reménykedve vittük föl, majd azt a választ kaptuk, hogy a pályázat hibátlan, de sajnos pénzhiány miatt nem tudják támogatni. A következő reménysugár 2015-ben csillant fel, amikor Bodor Csaba mérnök úr azzal hívott fel, hogy tiszteletes úr, újból be lehet nyújtani a pályázatot.

Én nagyon erélyesen és következetesen kitartottam amellett, hogy nem csak a templomot és csak a tornyot, hanem mindent megjavítunk.

Mi nem egy filozófiai klub, mi egyház vagyunk, és a Jóisten meg kell hogy segítsen, velünk kell hogy legyen! Tízezer imádságot mondtunk el!

Mikor megyek ki a templomhoz, mindig az az érzésem, hogy tízezer imádság templomába lépek. Amikor csak tehettem, azért imádkoztam, valahogy hallgassa meg a Jóisten: ezt a gyönyörű, csodaszép, egyedi templomvárat ne hagyja elpusztulni.

Elkezdődött a pályázat elkészítése, és láttuk, ez alkalommal sem lesz egyszerű. Végül úgy döntöttünk, hogy másfél millió eurót pályázunk meg, és nem többet, hogy az önrészt fedezni tudjuk. A másik nehézség az volt, hogy a várfalak az unitárius és a református egyházközségek osztatlan, közös tulajdonaként szerepeltek. A várfalak negyven százaléka református, hatvan százalékban unitárius tulajdon a birtoklevél szerint. A pályázati feltételben viszont az szerepelt, hogy csak egy tulajdonos adhatja le a pályázatot. Meg kellett győznünk a reformátusokat jó szándékunkról, és vállalnunk kellett, hogy amennyiben most nekünk adományozzák a jogot, mi idővel visszaadjuk azt nekik. Három hónapig tárgyaltunk a kérdésről, végül Bálint-Benczédi Ferenc püspök úr is vállalást tett, és aláírta a papírokat. Ekkor szó szerint már az utolsó órában voltunk. Barabás András gondnok úr lóhalálában vitte el a dokumentumokat leadni.

Kovács István püspökkel

– Ennyi gond után a felújítás mennyire ment olajozottan?

– A kivitelezést úgy kellett meghirdetni, hogy a nyertes műemlék felújítására legyen jogosult. Hála Istennek, a Fekete Mihály úr által vezetett sepsiszentgyörgyi Baumeister Kft. pályázott és nyert

 A kivitelezés nem volt egyszerű, számtalan kisebb-nagyobb dolog hátráltatta. Nagy gondot jelentett például, hogy egy vagon cserepet, két vagon faanyagot és két vagon földet kellett ki-behordanunk. Ezt a bejárati kapubástya kis gyalogkapuján keresztül nem lehetett megoldani, ezért úgynevezett technikai kaput kellett nyitni a várfalon. Csakhogy egy A kategóriás műemlék falába nem lehet csak úgy egyszerűen lyukat ütni, bukaresti jóváhagyás szükséges. Ennek megszerzése hat hónapot vett igénybe. További három hónapba telt a megyei tűzrendészeti hivatal részéről szükséges jóváhagyás megszerzése is, mert anélkül nem szabadott megkezdeni a munkálatot. Mindeközben Fekete Mihály igazgató úr tűkön ülve várta, hogy mikor tud nekifogni, mert a kivitelezés határ­időhöz kötött volt.

Megint rengeteg imádság és megannyi álmatlan éjszaka következett. A Jóisten és a jó emberek segítettek meg ismét, s érkeztek meg a jóváhagyások. Bukarestben Krizbai Béla lelkésztársam segített a technikai kapu jóváhagyásánál, míg Tamás Sándor megyeitanács-elnök személyesen kereste fel a megyei tűzrendészeti hivatalt Ilyés Szabolcs Régió Consult pályázatíró iroda igazgatójával. A koronavírus-járvány időszakában kellett úgy dolgozni, hogy a kilenc hónapos késést valahogy tudják bepótolni. Bihari Edömér polgármester azzal segített a kétszázalékos önrész biztosításában, hogy az alsónémedi testvértelepülés Nagyajtára látogatása alkalmával találkozott Pánczél Károly magyar országgyűlési képviselővel, aki segítséget ígért, majd adott. De kiderült, így sem lesz elég a pénz, mert még mindig lesz két és fél százalék el nem számolható költség, ami megint az egyházközséget terhelte volna. Továbbá a kivitelezéshez, területrendezéshez, a bástyák kiállításanyagának megszervezéséhez is szükség volt még pénzre.

Illyés Szabolcs kapcsolatai révén Budapestről szerzett még 98 millió forintot, és így végre sikerült a templomot, a várfalakat, a bástyákat, körfolyosót nyolcvan százalékban befejeznünk, és a bástyákban a tematikus kiállítást Baróti Hunor, a Manierart főigazgatója, illetve Kinda István néprajzkutató és Fehér János művészettörténész segítségével összeállítanunk.
 

Fesztiválról, citeráról

– A rendbe tett templom és a felújított várfal nemcsak az egyházi életet befolyásolja jótékonyan, hanem ott kap helyet most már harmadik éve a Várfesztivál. Kérem, meséljen róla: milyen értékek figyelembevételével szervezik meg az eseményt?

– A délkeleti bástya szögébe egy megfelelő nagyságú színpadot állítottunk fel, mire fiam, Fekete Hunor javasolta, ne csak alkalmi, ritkán sorra kerülő esetleg kórusok fellépéseire kerüljön itt sor, hanem minden évben egy komoly, többnapos várfesztivált indítsunk. Olyan programokkal, hogy különböző korcsoportokat lefedjen, kezdve a gyermekektől, a fiatalok, felnőttek is kapják meg azt a fajta szórakozási lehetőséget, amely értékmegőrző, fejlesztő, igényes lenne. Jó csapat alakult Hunor mellett. Ott van a Kolozsváron élő, Nagyajtáról származó Baróti Brigitta média­szakember, a pályázatokért felel az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet szakembere, Szekeres Rita. Természetesen a támogatók nélkül nem lehetne, ezért nagy hálával gondolunk rájuk.

Demeter László átadja az Erdővidék Kultúrájáért Díjat

– Sokat beszéltünk az építkezésről, de elfelejtettünk szólni az Áfonya Citerazenekarról, ami szintén innen, egyházi berkekből indult. Pótoljuk be!

– Az Áfonya citerazenekar 2006-ban indult, és Nagy László citeraművésznek, a magyarországi Vass Lajos Népzenei Szövetség alelnökének köszönhetjük létrejöttét. Ő egy alkalommal Krizbai Imre hajdani baróti református lelkész meghívására a Gerlice nevű citeracsoportjával koncertet tartott a baróti kultúrotthonban. Ez az előadás valósággal elvarázsolt minket, és ezért arra kértük Nagy Lászlót, legyen szíves hozzánk is eljönni, tanítana meg minket is citerára. Eltelt egy év, és nem jött el, mert rengeteg volt máshol a tennivalója. Egy év után, karácsony előtt nem sokkal azt kérdezte, tudjuk-e fogadni. Természetesen azt mondtuk, igen. Advent második hetén! Egy hétig volt nálunk. Hunor fiam korosztályából került ki a citerára vállalkozók zöme, ők lettek azok, akik kitartóan gyakoroltak, elköteleződtek a hangszer mellett. Laci bácsi kezdők szintjén egy repertoárt tanított meg nekik, majd Jutkának mint okleveles kántornak adta át őket. De Laci bácsi és az ő lánya, Imola is visszajárt hozzánk, és velük nagyon-nagyon buzgón gyakorolt „a mag” – Baróti Brigitta, Barabás Anita, Benkő Boglárka, Benkő Bea Krisztina, Fekete Kincső Hajnal, Orbán Andrea és Fekete Hunor – egyre több, különböző térségek népdalcsokrát tanulták meg, és egyre magasabb szinten citeráztak, amiért számos elismerést kaptak.

Az Áfonya Citeraegyüttes tagjai felnőttek, szétszéledtek, de néha összegyűlnek és mindannyiunk örömére fellépnek. Hunor lett a citerának leginkább híve, mint okleveles zenetanár citerát oktat a művészeti népiskola keretében. Diákjai számára Nagyajtán évek óta tart továbbképzőt, ebbe az egykori citerások is szívesen besegítenek.
 

Nagyajtaiként

– Tavalyelőtt a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület Erdővidék Kultúrájáért Díjjal ismerte el az ön és felesége, Fekete Judit munkásságát. Fontos, jól esik az ilyen elismerés?

– Gyakorlatilag minden embernek elemi igénye az, hogy ha valami jót tesz, akkor vegye őt észre a világ, és fejezzék is ezt ki, ezért igencsak örültünk az egyesület elismerésének. Jólesett látni azt is, milyen sokan tartották fontosnak, hogy az elismerés átadásakor jelen legyenek.

– Mondhatjuk azt, hogy Feketéék igazi nagyajtaivá váltak?

– Minden bizonnyal! Közel harminc éve szolgálunk Nagyajtán, ebben a szép, nagy múltú, igényes és kellemes, szerető lelkű, jóindulatú emberek által lakott faluban. Hála legyen a Jóistennek, otthonra találtunk itt, és boldogan, biztonságban nevelhettük gyerekeinket. Mondhatni, bár gyökereink máshol vannak, mi már rég nagyajtaiakká váltunk. Ezért is vásároltunk Felszeg nevű utcájában kertes, udvaros házat, hogy ha a Jóisten is megengedi, később vénségünkben élhessünk itt.