Telnek az évek. Lassan megszokjuk, hogy lábbal tiporhatnak. Megszokjuk, hogy az igazság, a jog és velük együtt az itt nyugvó Miskolci X.-es honvédek arcul vannak köpve. Megszokjuk?

Folynak a perek, egy lépés ide, egy oda. Próbálunk az igazságszolgáltatásba, a jogba kapaszkodva bízni. Van, aki hozzáértő módon, kitartóan, van, aki csak a felszínen, felsőbb utasítást sem véve figyelembe maradt a sor elején…
Békesség kell. Megbékélés. Egymás mellett kell élni. De kérdés, hogy az ilyen erőltetett, kényszerbékesség, amely a hazugságra, az elhallgatásra, az érdekekre, megaláztatásra, igazságtalanságra épül, meddig fog tartani. Vagy már mindegy a nemzeti öntudatvesztés lejtőjén robogó társadalmunknak?

Összeborulni azzal lehet, aki tiszta szívvel, hátsó szándék nélkül, egyenrangú félként kezelve teszi ezt. Ameddig a hatalom nem titkolt célja a székelység beolvasztása, az etnikai-kulturális tömb széttörése, a megyék felosztása, Csíkszeredában katonai központ létrehozása és ezzel együtt az újabb betelepítés, addig várjunk kicsit az összeborulással. Gondoljunk a Patkányok honfoglalása novellára, s vigyázzunk az otthonunkra, házunkra, örökségünkre. Persze, ha ez még jelent valamit nekünk és utódainknak. Mindezt tegyük a békesség szándékával, de egyenes gerinccel. S mondjuk ki: el a kezekkel a mi könnyel, verítékkel, vérrel szerzett örökségünktől!

Van, amikor nem lehet kapitulálni. Mert a kapitulálóknak csak látszólagos kegyelem jár. Ha a mi népünk kapitulál, a vége úgyis a kivégzés…

Mit mondanánk itt ezeknek a hősöknek, akik az úzvölgyi hantok alatt pihennek, ha szemükbe kellene nézni? „Fiacskáink, akik az utolsó sóhajtásotokkal Istent vagy édesanyátokat hívtátok, akik értünk kaptatok golyót, hogy nekünk otthonunk legyen, bocsássatok meg nekünk, mert gyávák vagyunk? Mert nem tudjuk megóvni nyugalmatokat? Mert az érdek fontosabb az igazságtételnél? Mert félünk?”

Békesség, Hűség, Igazság. Ez a három a Szentírásban kart karba öltve szerepel. Hűség és igazság nélkül az előbbi megalkuvássá silányul!

HOGYAN nyugodhatnak békében azok, akikért nem küzdünk a végsőkig, akikért nem megyünk tűzön-vízen keresztül, akiknek nem biztosítjuk a háborítatlan békéjét???!!!

Itt nincs békesség, amióta politikai érdekek, játszmák színterévé vált a temető. Addig volt békesség, ameddig szép csendben megemlékeztek itt azok, akiknek valóban a szívéből jött a megemlékezés. Nincs békesség, ameddig nem lesz helyreállítva a régi állapot. Nem lehet békesség, ameddig az igazság és jogosság kárára, a hősi halottak iránti kegyelet, tisztelet, kötelesség kárára kiegyeznek azokkal, akik törvénytelenséget követnek el. Ötödik éve szoktatnak minket ahhoz, hogy lassan-lassan lépjünk hátrább, adjuk fel azt, ami a miénk. Földek, szorosok, iskolák, épületek, eszmék, nemzeti öntudat, történelmi igazságok… Minden egyes megalkuvó lépés egy-egy tőrdöfés a nemzet szívébe. Van, aki azt mondja, hogy a beolvadás elkerülhetetlen, csak az agóniát nyújtjuk. Hol a hitünk? Hol van az ABBA AZ ISTENBE vetett hitünk, aki azt ígéri, hogy az övéi helyett is harcol, ha kell, aki feltámasztja a halottat és csodát tesz? Ha nem hisszük, hogy Isten egy maroknyinak is jövőt, igazságot, akár országot tud adni, ha nem hisszük, hogy Isten a százszoros túl­erőt is semmivé teheti, akkor semmiben se higgyünk! Akkor minek megyünk imádkozni?

Mi lesz, ha a szakadék széléig szorítanak, ahonnan nincs visszaút? Leugrunk? Vagy szembeugrunk? Isten az Ő békességét elküldte a világra, Krisztusban. Ő a Békesség Fejedelme. Aki szeret, aki meghalt értünk, de aki nem tűri a hazugságot, igazságtalanságot, hamisságot, gerinctelenséget, aki az oda nem valókat ostorral űzte ki az Atya házából.

Igazság, jogosság, tisztesség és méltányosság. „Gyűlöljétek a gonoszt és szeressétek a jót. Állítsátok vissza a kapuban az igazságot, talán megkegyelmez az Úr.” (Ámós, 15. vers)

Biró Erika

(A szörcsei református lelkész beszéde elhangzott az úzvölgyi megemlékezésen 2024. augusztus 26-án.)