Az illegális szemétégetést ellenőrizte a minap a Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Őrség, a Román Rendőrség és a Csendőrség a sepsiszentgyörgyi Őrkő negyedben, de nem találtak semmi rendellenességet.
A helyi rendőrség közleménye szerint a hatóságok azért szálltak ki a város legszegényebb lakótelepére, mert információik szerint valakik személygépkocsik üléseit égették a bennük található fém miatt. Az ellenőrzések során azonban nem találtak rendellenességet.
Ezzel kapcsolatosan Hadnagy István, a helyi rendőrség vezetője elmondta: régi problémáról van szó, amivel már jó ideje nem találkoztak. „Korábban ez úgy zajlott, hogy ócskavas-kereskedők járták a környéket, mindenfélét felvásárolva, többek közt autóroncsokat is. Ilyenkor 30–40 ülés is összegyűlt, ezekből a vas kinyerését kiadták bérmunkába, amit a legegyszerűbben égetéssel oldottak meg. Ez persze nagyon messziről észrevehető füstöt eredményezett, mert égett a műanyag, amellyel be volt vonva az adott ülés. Abroncségetés nagyon ritkán fordult elő nálunk, évek óta nem téma, szerencsére” – nyilatkozta. Az igazgató egy másik ügyről is beszámolt: egy olyan személyről, aki a disznóetetésre szánt moslék főzéséhez jelentősebb mennyiségű szemetet is felhasznált tüzelőként, ám őt nem találták otthon, a szomszédok szerint a tengeren nyaralt épp. Később azonban újra fel fogják keresni a hatóságok.
Hadnagy István leszögezte: Romániában törvény tiltja a szemét elégetését, még akkor is, ha azt fűtésre szánják, és a helyi rendőrség folytatni fogja az ellenőrzéseket, bár a fűtési idényen kívül ritkán látnak nagy füstöt, télen is inkább alkalmilag, és főleg sötétedés után dobnak műanyaghulladékot a tűzre azok, akiknek más fűtőanyaguk nincs.
A korábban problémát okozó kábelégetés jelensége is visszaszorult, ilyen módon már csak ritkán nyernek ki színesfémeket – Hadnagy István meglátása szerint egyszerűen elfogyott a használaton kívüli kábel.