– Kuksolj itt magadnak! Én már ezután csak olvasni fogok. Nem képeskönyvet nézegetni, mint a kicsik.
Aztán kiitta a kakaóját, hátára vette az iskolatáskáját és elindult.

– Úgyse találsz oda egyedül! – kiáltott utána a labda, és már ott is ugrált Kobak előtt.
– Erre van az iskola, erre! – gurult jobbra. – Nem igaz! Erre van az iskola! – dudált a kisautó, és már fordult is be balra.

Kobak megállt az út közepén, és nem tudta, merre menjen.

– Mama, mama – sírta el magát –, merre van az iskola?
– Sír az iskolás! Sír az iskolás! – csúfolta a labda.
– Bőg az iskolás! Bőg az iskolás! – csúfolkodott a kisautó.

De Mama már jött is.
– Csak nem félsz iskolába menni? Gyere, induljunk! – Azzal már fogta is kézen Kobakot, és indultak – előre.
Hanem ahogy a sarokra értek, nagy mérgesen rájuk szólt a jelzőlámpa:
– Megállni!
Aztán a villamosokra hunyorított:
– Mehettek!

Mentek a villamosok, egyik a másik után. – Elkésel! Elkésel! – csörömpöltek el Kobak előtt. Most az autókra hunyo­rított a jelzőlámpa, s már durrogtak-berregtek is hosszú sorban.
– Úgyis elkésel! Úgyis elkésel! – dudált leghátul a játék autó.

Ferenczi Fanni és Flóra rajzai

A tetején a labda ugrált:
– Mi hamarabb odaérünk!
Végül átmehettek a gyalogosok is. Mentek, mendegéltek, míg az iskolába nem értek. Hanem az iskola kapujában ott állt már a játék autó, ott ugrált a labda.
– Engedjetek be! – kiáltott rájuk Kobak. – Elkések!

De most füttyszó hallatszott, s hát a lépcsőn ott állt a képeskönyv, és integetett ki belőle a rendőr bácsi:
– Megállás! Előbb a játékok!

S már gurult is befelé a kis­autó, mögötte a kiságy, mögötte a bólogató bádogbéka, a cérnacica, csúszott a csiga, dübögött a dob, eregélt befelé az egérke, énekelt az énekes pinty, fütyült a füstös mozdony, gurult a görkorcsolya, gyalogolt a gyúrótábla, himbálódzott a hinta, indult az igás szekerecske, izgett-mozgott az íj, jött a jérce a kakassal, ládikó a lyukkal, mackó a mézzel, nénike a nyúllal, ordított az oroszlán, mögötte öt ökröcske, parádézott a póni, ravaszkodott a róka, selypített a síp, szökdécselt a szita, mögötte a teve, a tyúkocska, az ugrókötél, az ürge, a villanyvonat, a zenélődoboz és a zsineg.

Mire Kobak bejutott az osztályba, telides-teli volt játékokkal a terem, játékok ültek a padokban, az ablakpárkányon, a tábla szélén, s akkora zajt csaptak, akkora csiricsárét, hogy még a kréta is ugrálni kezdett, és táncolt a táblán a táblatörlő.

Kobak ijedtében a pad alá bújt, s amikor bejött a tanító néni, azt hitte, hogy fél az iskolától.

– Ne félj, Kobak, nem harap meg az iskola! – nevetett a tanító néni, és érdekes, mire Kobak előbújt, egy játék sem volt sehol, úgy eltűntek, mintha ott sem lettek volna. Csak az autó lapult ijedten a tanító néni zsebében. Úgy látszik, ijedtében odabújt.

– No, ha itt vagy, megfoglak! – mosolygott a tanító néni a kisautóra, azzal – hipp-hopp! – máris A betűt varázsolt belőle a táblára. Attól fogva meg se mert moccanni, ott is maradt a táblán, míg minden gyermek le nem írta a füzetébe.
– Mindennap fülön fogunk egy játékot, míg meg nem tanuljuk az egész ábécét – mondta a tanító néni, aztán megrázta a csengőt, és megkezdődött az első szünet az iskolában.

(Kobak harmadik könyvéből)